Jelentősen megnőtt a járvány óta a cégek nyerészkedése

Amerikában és Európában is jócskán megnőtt a járvány óta a céges nyerészkedés – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az IMF-től egy francia beruházási bankig, a Deloitte-től a legkülönbözőbb kutatóintézetekig, számos szereplő bizonyította, hogy az inflációt a nagyvállalati kapzsiság is emelte. Van olyan pénzügyi szakember, aki egyenesen zavargásoktól és a kapitalizmus végétől tart, ha minden így folytatódik.
A Nemzetközi Valutaalap közgazdászai kimutatták, hogy a 2022 első negyedéve és 2023 első negyedéve közötti áremelkedések mögött a nyereségek súlya közel 50 százalékos mértékű volt. Az infláció számos országban, brutális mértékben jelent meg, és sok helyen sikerült kimutatni emögött a puszta nyerészkedési motivációkat is.
– írja a Magyar Nemzet.
Az Economic Policy Instituteszerint a pandémia utáni fellendülés történelmi összevetésben is magas haszonkulcsai ellentmondásban állnak azzal a felvetéssel, miszerint az inflációt egyszerűen a sokat emlegetett gazdasági túlfűtöttség okozta.

Emellett a fogyasztók több mint fele, 54 százaléka érezte úgy, hogy a vállalatok a saját működési költségeik emelkedésénél nagyobb mértékben növelték az áraikat.
A teljes írás ITT olvasható; Fotó: MTI/Lakatos Péter