Pesti Srácok

Novák Katalin gazdasági együttműködésről és a közös értékek védelméről is tárgyalt Texas kormányzójával

Novák Katalin gazdasági együttműködésről és a közös értékek védelméről is tárgyalt Texas kormányzójával

Texas állam ugyanazon értékek mellett áll ki, mint Magyarország – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön, Austinban, amikor kétoldalú gyakorlati és elvi együttműködési lehetőségekről tárgyalt az Egyesült Államok meghatározó szövetségi állama, Texas kormányzójával.

Greg Abbott a találkozón elmondta, hogy Texas az Egyesült Államok gazdaságának motorja, a gazdasági fejlődést és munkahelyteremtést tekintve élen áll az Egyesült Államokban. A kormányzó azt hangsúlyozta, hogy állama nagyon szívesen folytat üzletet a világgal, nyitott a gazdasági kapcsolatok felé. A szövetségi állam gazdasági fejlődését illusztrálva elmondta, hogy Texas önmagában is a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága lenne. Greg Abbott nyitottságát hangoztatta az együttműködésre, támogatásra, segítségre és közös munkára, amely érinti az autó- és űripar területét. A megbeszélésen szót váltottak arról is, hogy Texas fejlett kőolaj- és gázipara milyen módokon segítheti Magyarország energiaigényének kiszolgálását, amelyben az együttműködés mind a magyar, mind az amerikai nemzetbiztonság érdekeit is szolgálhatja.

Novák Katalin elismerését fejezte ki a Texas által közelmúltban elért eredményeket tekintve. Kifejtette, hogy Magyarország számára fontosak az erős gazdasági kapcsolatok olyan szövetségi tagállamokkal, mint Texas. Az államfő kijelentette, hogy várakozással tekint a Magyarország és az Axiom Space houstoni központú űripari vállalat között a közelmúltban létrejött 65 millió dolláros szerződésére, különös tekintettel arra, hogy a partnerség elősegítheti a második magyar asztronauta eljutását a világűrbe. Az államfő hozzátette, hogy a gazdaság és befektetési kérdések fontosak, ugyanakkor kiemelte a két fél által egyaránt képviselt értékeket, mint az illegális migráció elleni küzdelmet, a család értékét, emellett alapvető értékekként a biztonságot és a nemzetet. A találkozón szóba kerültek a demográfiai kérdések, többi között a múlt héten tartott Budapesti Demográfiai Csúcs szerepe a világ előtt álló népesedési problémák kezelésében.

Novák Katalin egyesült államokbeli hivatalos látogatásának negyedik, Texas államban töltött napján találkozott befolyásos magyar származású amerikai közéleti szereplőkkel: Austinban George Friedman geopolitikai szakértővel, íróval, a Stratfor hírszerzési és stratégiai témákkal foglalkozó kiadó alapítójával, valamint Dallasban Steve F. Udvar-Házy üzletemberrel, befektetővel, az Air Lease Corporation légiközlekedési vállalat ügyvezető elnökével.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sándor-palota

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?