Pesti Srácok

Nyílt nap lesz a Sándor-palotában vasárnap

Nyílt nap lesz a Sándor-palotában vasárnap

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 17-én, vasárnap ismét látogatható lesz a budavári Sándor-palota.

A Sándor-palota honlapján elérhető közlemény szerint, a látogatók 10 órától 18 óráig tekinthetik meg az épületet. A nyílt nap programjai a palota előtti Szent György téren kezdődnek, délben zenés őrségváltás zajlik Budapest Helyőrségzenekara részvételével, 10 órakor és 14 órakor pedig a Magyar Honvédség Központi Zenekara térzenével várja a közönséget. Az érdeklődők megismerkedhetnek továbbá a Sándor-palota történetével és megtekinthetik azt a szalont is, amelyben Novák Katalin négyszemközti megbeszélést folytatott Ferenc pápával a katolikus egyházfő magyarországi látogatása idején és azt is megtudhatják, hogy a köztársasági elnök hol fogadja a Magyarországra látogató államfőket, vagy épp hol adja vagy veszi át a nagykövetek megbízóleveleit - ismertették.

Körbejárhatók olyan, évszázadokon át reprezentatív funkciót betöltő történelmi helyiségek is, mint a Tükörterem, a Mária Teréziát ábrázoló festménnyel díszített Vörös szalon, a Gobelin- vagy Boucher-teremnek is nevezett neobarokk bútorzatú Kék fogadószalon és az Empire szalon is.

A belépés ingyenes és érkezési sorrendben történik, előzetes regisztrációra nincs lehetőség - olvasható a Sándor-palota közleményében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."