Pesti Srácok

Rendőrökre támadtak eritreai tüntetők Stuttgartban, több mint kétszáz embert őrizetbe vettek

null

Rendőrökre támadtak eritreai ellenzékiek a németországi Stuttgartban. A vasárnap közölt hivatalos adatok szerint az összecsapásban 26 rendőr megsebesült, több mint kétszáz tüntetőt pedig őrizetbe vettek.

A Baden-Württemberg tartományi fővárosban több száz, magát ellenzékinek valló eritreai állampolgár gyűlt össze szombat délután, hogy megzavarják egy egyesület rendezvényét, amelyet a diktatórikus vezetésű kelet-afrikai ország kormányához közel állónak tartanak. A rendőrség nagy erőkkel, a többi között egy lovas egységgel igyekezett távol tartani a tüntetőket a rendezvény helyszínétől – amely korábban a térségben állomásozó amerikai erők laktanyája volt –, és helikopterrel, valamint egy drónirányító egység közreműködésével próbálta szemmel tartani mozgásukat. A terület számos pontján történtek összecsapások, a rendőröknek csak több óra alatt sikerült feloszlatniuk a demonstrálók kisebb csoportjait, és bekeríteni a legnagyobb, nagyjából kétszáz fiatal férfiból álló csoportot. A rend azután állt helyre, hogy a rendezvény véget ért, és a rendőrök kikísérték a résztvevőket a csarnokból. Az összecsapásokban 32-en sebesültek meg, köztük 26 rendőr, többen súlyosan. Hat rendőrt kórházba kellett szállítani.

A rendőrök az "ütköző" szerepét töltötték be egy eritreai belső konfliktusban, amely "súlyosan erőszakos formában mutatkozott meg a stuttgarti utcákon" – idézték hírportálok Carsten Höfler rendőrfőkapitány-helyettes közleményét, amely szerint 228 tüntetőt őrizetbe vettek. Hasonló eset júliusban is történt a Hessen tartományi Giessenben, ahol ugyancsak 26 rendőr sérült meg egy kormányközelinek tartott eritreai egyesület rendezvénye ellen szervezett tüntetésen. Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter elítélte a történteket. Vasárnapi közleményében hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy Németország külföldi konfliktusok terepévé váljon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Johan Ben Azzouz (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.