Pesti Srácok

Salvini bekeményítene: a haditengerészetet vetné be az illegális migránsok megállítására

Salvini bekeményítene: a haditengerészetet vetné be az illegális migránsok megállítására

A rendkívüli migrációs helyzetben rendkívüli válaszra van szükség Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga vezetője szerint, aki a Rete4 olasz tévécsatornának nyilatkozott csütörtök este, és a haditengerészet bevetését is felvetette.

Matteo Salvini úgy vélte, több megoldás is létezik a tömeges migráció megállítására, "semmilyen beavatkozást nem szabad kizárni" - tette hozzá.

- hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Korábban Salvini az országgal szembeni hadüzenetnek nevezte azt, hogy egy nap leforgása alatt több mint száztíz csónak érkezett több mint ötezer emberrel. Salvini úgy vélte, "nem spontán jelenségről van szó, a tömeges indulásoknak rendezői vannak". Matteo Salvini az interjúban kifejtette, a migránsokat szállító észak-afrikai és olasz bűnszervezetek együttműködnek a Földközi-tenger déli és északi partján.

A Liga vezetője, korábbi belügyminiszter, aki jelenleg a kikötőkért is felelős infrastrukturális és közlekedési tárcát irányítja, hozzátette, az a benyomása, hogy az emberkereskedők mellett egyes európai országok is hozzájárulnak a mostani migrációs áramlathoz a bevándorlókat szállító civilszervezetek támogatásával. Hozzátette, azokra a kormányokra gondol, melyek euró milliókkal finanszírozzák egyes szervezetek tengeri misszióit. Salvini megjegyezte: őt bíróság elé állították, mert 2018-ban nem engedte partra szállni az Open Arms spanyol hajón érkezőket, amelyet Barcelona önkormányzata támogat - mondta a jobboldali politikus. Hangoztatta, Németország támogat olyan civil szervezeteket, amelyek Olaszországban teszik partra a menedékkérőket.

Határozottabb fellépést sürgetett az illegális bevándorlás megállítására Andrea Crippa a párt országos főtitkár-helyettese is, aki szerint Giorgia Meloni kormányfő mostanáig követett "diplomáciai erőfeszítése nem működik". Crippa az affaritaliani hírportálnak kifejtette, hogy Meloni a kiindulási és tranzitállamokkal való megállapodásban látja a megoldást, de a nyáron Tunéziával tető alá hozott egyezmény kudarcba fulladt, az észak-afrikai állam nem állította le az indulásokat.

- jelentette ki Andrea Crippa.

Lampedusa négyszáz fős menekülttáborában továbbra is több mint négyezren szoronganak. A többségében közép-afrikai és tunéziai fiatal férfiak be sem férnek a regisztrációs központba, a tábor körül telepedtek le a szabad ég alatt, ahol a vöröskereszt igyekszik őket ellátni.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.