Pesti Srácok

Simicskó István: komoly siker a kadétprogram

Simicskó István: komoly siker a kadétprogram

Komoly sikere van Magyarországon a honvédkadétprogramnak, amely 2017-ben még három iskolával indult, mára azonban már 150 oktatási intézménnyel van szerződése a Magyar Honvédségnek – jelentette ki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetője csütörtökön, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sárospatakon.

Simicskó István a Vay Miklós Református Technikum, Szakképző Iskola és Diákotthon első kadétévének lezárása és az új tanév indítása alkalmából tartott ünnepségen elmondta: jelenleg 7200 középiskolás kadét tanul a programban, Magyarország pedig egyike azon országoknak, amelyek odafigyelnek a fiatalok ilyen jellegű képzésére.

– ismertette a szövetségi elnök, megjegyezve: azokat a fiatalokat, akik középiskolás éveik alatt ilyen típusú katonai előképzésben részesülnek, a cégek, a vállalatok és az állami szféra is sokkal szívesebben alkalmazza. Kifejtette: olyan plusztudást és képzettséget szereznek, amelyek révén megbízhatóbbak, fegyelmezettebbek és emberközpontúak lesznek, képesek csapatban dolgozni, bajtársiasság alakul ki bennük, valamint segítik bajtársaikat és a többi embert. A kereszténydemokrata politikus ugyanakkor örömtelinek nevezte, hogy már az egyházi iskolákban is elkezdődött ez a program, amivel "megkettőzött védelmet" kapnak a fiatalok, amellyel egyrészt a egyházi kötödésük, hitük erősödik, másrészt a katonai mentorok által az erő, a tudás és az alkalmazkodás képességeire tehetnek szert. A jelenlévő kadétokhoz szólva Simicskó István elmondta: a mai zavaros világban a lényeglátás, a stabil értékrend és a például ebben az iskolában megtanult képességek nélkülözhetetlenek; a fiatalok ezzel valóban többek lesznek, mint egy átlagos képességű fiatalember.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve: ha ezeket jól osztják be az itt tanuló fiatalok, akkor a katonai pályán, a honvédségben is lehet jövőképük. A sportszövetség elnöke beszédében kitért arra, hogy a Honvédelmi Sportszövetség évtizedes hiányt pótolva működik; Magyarországon az elmúlt években öt honvédelmi sportközpont épült meg a kormány támogatásával.

– tette hozzá a szövetség elnöke.

Az eseményen köszöntőt mondott Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke és Aros János, Sárospatak Fidesz–KDNP-s polgármestere. A sárospataki középiskolában háromszáz diák tanul; a 2022 szeptemberében indított kadétképzésben a tanulók – választható tantárgyként – honvédelmi alapismereteket tanulhatnak és ebből akár érettségit tehetnek, tanulmányi eredményeiktől függően a 9. évfolyam második félévétől pedig honvédkadét-ösztöndíjban részesülhetnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.