Pesti Srácok

Szánthó Miklós: a XXI. századi politika törésvonala a globalisták és a szuverenisták között húzódik

Szánthó Miklós: a XXI. századi politika törésvonala a globalisták és a szuverenisták között húzódik

A XXI. század politikájának új törésvonala már nem a baloldali–jobboldali, illetve a liberális–konzervatív ellentét, hanem a globalisták és a szuverenisták között húzódik, és nemzetközileg Magyarország lehet az az "ajánlat" a konzervatív oldalnak, amellyel le lehet győzni a "liberális ármánykodást" – mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója az M1 aktuális csatornán, kedden.

Szánthó Miklós – aki a napokban az Egyesült Államokban tett látogatást, ahol konzervatív vezetőkkel, kongresszusi képviselőkkel találkozott – annak a véleményének adott hangot, hogy a globalista oldalt a Soros-féle Nyílt Társadalom-hálózat, a nyugati politikai elitek, az eurokraták, a brüsszeli elefántcsonttoronyban az európai uniós vezetők, az amerikai mélyállam képviselői és mások mellett a magyarországi baloldal szolgálja azzal a céllal, hogy a döntéshozatalt helyi, azaz állami, tagállami szintről kiszervezzék föderális, nemzetközi szintre.

– tette hozzá. A főigazgató hangsúlyozta: "ne legyen kétsége senkinek, ez a globalista, szuverenista ellentét határozza meg a szombati szlovákiai, az októberi lengyelországi, a jövő évi európai parlamenti választásokat és az amerikai elnökválasztást is". Szánthó Miklós szavai szerint a globalista erők "ármánykodásának" középpontjában mindenhol ugyanazok az értékek állnak – az Isten, haza, család hármas egység, amely nem pusztán politikai szlogen –, lényegében a nyugati civilizáció történelmi, zsidó–keresztény hagyományrendszerét, a nemzeti identitást, az állami szuverenitást és most már a családot is támadás alá veszik, a gyerekeket LMBTQIAP+ agymosásnak teszik ki.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. A főigazgató úgy vélte, az Egyesült Államok baloldali vezetése és az Európai Unió részéről Magyarország irányába megnyilvánuló nagyon erős liberális presszió, agresszió lassan bumeránghatást vált ki, és a választópolgárok azt fogják mondani, hogy "ebből elég".

– jegyezte meg. Szánthó Miklós kiemelte, hogy ha nincsenek erős, stabil családok, nem lehetnek erős, szuverén nemzetek sem, ezért fognak minden szempontból a szuverenitásvédelemről szólni a különböző európai, az európai parlamenti választások és az amerikai választás is.

– fogalmazott. A főigazgató azt mondta, már az Egyesült Államokban is jól érzékelhető, hogy Magyarországnak a formális súlyánál jóval nagyobb a politikai befolyása; a magyar jobboldali recept példaként szolgál az amerikai jobboldalnak, mert bizonyítja, hogy azok a dolgok, amelyekről a jobboldaliak az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában sok esetben beszélnek, és amelyeket szeretnének megvalósítani, az Magyarországon lehetségessé vált az elmúlt tizenhárom évben, és ez bátorítóan hat rájuk.

– jelentette ki. Közölte: "ha ez a sikerszéria folytatódik, Magyarország lesz az az ajánlat a konzervatív oldalnak nemzetközileg, amellyel le tudják győzni a saját országaikban ezt a liberális ármánykodást".

Szánthó Miklós a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is vendége volt. Ott arról is szólt, hogy a jobboldalnak érdemes tanulnia a hálózatépítésben "rendkívül profi" globalistáktól. A különbségnek annyinak kell lennie, hogy amíg a liberális baloldal, a globalista oldal rossz célokért építi a nemzetközi hálózatot, a jobboldalnak, a szuverenista oldalnak jó célok, az Isten, haza, család értékegység védelmében kell ezt tennie – hangoztatta a főigazgató. Szánthó Miklós szavai szerint az egész magyar jobboldal nemzetközi építkezésének célja a "liberálisok rémálmának", a nemzeti erők nemzetközi összefogásának valóra váltása.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szánthó Miklós

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.