Pesti Srácok

Szijjártó: ez a stratégiai összekapcsolódások időszaka Magyarország és Szerbia között

Szijjártó: ez a stratégiai összekapcsolódások időszaka Magyarország és Szerbia között

Magyarország és Szerbia együttműködésében a mai a stratégiai összekapcsolódások időszaka mind az energetika, mind a közlekedés terén – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Belgrádban.

A tárcavezető arról számolt be, hogy Európa súlyos válságokkal néz szembe napjainkban, és ezek közül is kiemelkedik az energiaellátás krízise, így azok érezhetik magukat biztonságban, akik a lehető legtöbb ponton össze tudnak kapcsolódni szomszédaikkal a szükséges energiahordozók biztosítása érdekében. Kiemelte, hogy a felek "jól állnak" a térségben egyedi közös földgázkereskedelmi vállalat elindításával, amelyet már be is jegyeztek.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy zajlik az előkészítése a két állam közötti kőolajvezeték megépítésének, ami szavai szerint ugyancsak jelentősen erősíteni fogja az ellátásbiztonságot.

– fogalmazott.

– hangsúlyozta. Közölte, hogy zajlik a két ország villamosenergia-hálózatát összekötő vezeték kapacitásának megduplázása, és a munkálatok 2028-ra elkészülnek.

– mondta.

– tudatta. A miniszter végezetül arról is beszámolt, hogy a stratégiai összekapcsolódások a közlekedést is érintik. Jó hírnek nevezte ezzel kapcsolatban, hogy október 24-től megindulhat a személyszállítás a Szegedet Szabadkával összekötő vasútvonalon, a magyar oldalon kettő, a szerb oldalon öt megállóval.

– tájékoztatott. Majd hozzáfűzte: abban már sikerült megállapodni, hogy egy helyszínen fog zajlani a határellenőrzés, Magyarországon, ahol a két állam határőrei együtt fognak dolgozni a várakozás lerövidítése érdekében.

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.