Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a Szövetséggel való megállapodás alapján a kormány folytatja a felvidéki magyar közösséget támogató programjait

Szijjártó Péter: a Szövetséggel való megállapodás alapján a kormány folytatja a felvidéki magyar közösséget támogató programjait

A kormány ezentúl is folytatni fogja a felvidéki magyarság támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjait a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt kérésére, de ezek sikeréhez fontos a parlamenti képviselet megléte is, ezért lényeges az is, hogy minden magyar elmenjen szavazni hétvégén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a szlovákiai Borsiban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szövetség elnökével, Forró Krisztiánnal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy helyi partnereivel áttekintették a kétoldalú kapcsolatrendszer és a felvidéki magyarság helyzetét, a közelgő szlovákiai parlamenti választás előtti állapotokat.

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Kitért arra is, hogy előző nap szlovák kollégája sms-ben arra kérte, hogy "viselkedjen rendesen", így ezt tiszteletben tartva felszólított minden felvidéki magyart, hogy szombaton vegyen részt a választáson, és éljen azzal a lehetőséggel, hogy egységes magyar pártra is lehet szavazni.

– emelte ki. Leszögezte, hogy Magyarországnak érdeke a jó kétoldalú együttműködés, amelyben a felvidéki magyarság fontos összekötő kapocs és erőforrás.

– vélekedett.

– jelentette ki, köszönetét fejezve ki ezért a részt vevő politikusoknak. Szijjártó Péter megállapította, hogy az elmúlt években kiváló eredményeket sikerült elérni. Szavai szerint ebben a felvidéki magyarság, és annak az anyaországgal fenntartott szoros kapcsolata főszerepet játszott.

– jelentette ki. Az eredményeket ismertetve emlékeztetett a kifejezetten a felvidéki magyarság kérésére néhány évvel ezelőtt megindított gazdaságfejlesztési programra, amelynek a fő célja az Észak-Magyarország és Dél-Szlovákia közötti gazdasági szövetek egyre sűrűbbre szövése volt. Ennek keretében csaknem négyezer vállalatot támogattak összesen 43 milliárd forint értékben, aminek nyomán 82 milliárd forintnyi beruházás jött létre a térségben – tájékoztatott. A miniszter közös sikernek nevezte azt is, hogy 2010 óta tizenhat új határátkelőhely nyílt a két ország között, és délután átadják immár a harmincnyolcadikat is, a munka azonban nem áll meg, még ebben az évben negyvenre fog nőni számuk. Aláhúzta, hogy a kormány támogatásával harminc új óvoda és bölcsőde épült a Felvidéken, 162-t pedig felújítottak, és 115 templom felújításához is hozzájárultak.

– mutatott rá. Végül közölte, hogy hazánknak Szlovákia a harmadik legfőbb kereskedelmi partnere, a két ország közös határa 654 kilométer hosszú, ráadásul van egy még fontosabb ok a minél jobb viszonyra törekvésnek, mégpedig a csaknem félmilliós magyar kisebbség.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.