Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Georgiának meg kell kapnia még idén ősszel az EU-s tagjelölti státuszt

null

Tisztességtelen az Európai Unió eljárása Georgiával szemben, az országnak még ősszel meg kell kapnia a tagjelölti státuszt, ennek elmaradása nyomán az egész közösség hitelessége súlyos csorbát szenvedne – jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A tárcavezető a georgiai kollégájával, Ilja Darcsiasvilivel közös sajtótájékoztatóján tisztességtelennek minősítette az Európai Unió eljárását Georgiát illetően, aláhúzva, hogy Ukrajna és Moldova mellett Georgiának is meg kellett volna kapnia tavaly a tagjelölti státuszt.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. Úgy vélekedett, hogy ezen döntés elmaradása nyomán nem pusztán a bővítési politika, hanem az egész EU hitelessége szenvedne komoly csorbát. Arra is kitért, hogy Magyarország megtette a szükséges intézkedéseket: integrációs szakértőt delegált a kormány Georgiába, és hazánk kész további támogatásra is. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít az együttműködésnek a kaukázusi térséggel, amit bizonyít, hogy októberben együttes kormányülésre kerül sor Georgiában.

– tájékoztatott. Aláhúzta: a közép-európai energiabiztonság és a környezetvédelmi célok elérése tekintetében Georgia szerepe a következő időszakban erősödni fog, minthogy az ország Azerbajdzsánnal együtt úgy döntött, hogy jelentős beruházásokat hajt végre a megújuló energiaforrások terén, és a főként szélerőművekkel megtermelt áramot Európába exportálja.

– közölte. Hozzátette, hogy a megvalósíthatósági tanulmány a jövő év elején készen lesz, illetve megegyezés született a közös vállalat megalapításáról és az irányító testület létrehozásáról is, az e célból létrehozott miniszteri bizottság ülésére pedig novemberben sor kerül majd Budapesten. A miniszter ezután tudatta, hogy a tárgyaláson hosszan beszéltek a biztonsági helyzetről is, elsősorban az ukrajnai háborúról és ezzel összefüggésben Georgia európai uniós tagjelölti státuszáról.

– szögezte le.

– mutatott rá. Ennek kapcsán pedig emlékeztetett, hogy nemrég kiutasították a georgiai nagykövetet Kijevből, amely ügyben szavai szerint hazánk teljes szolidaritást vállal Tbiliszivel.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre reagálva figyelmeztetett, hogy ha az EU továbbra sem képes a bővítési politikát előrevinni, akkor elveszíti az erősödés esélyét, sőt, tovább fog gyengülni, tovább fog veszíteni a globális súlyából, egyre versenyképtelenebbé válik. Ráadásul – mint mondta – ha a közösség sokáig húzza a csatlakozási folyamatot, akkor előállhat olyan helyzet, hogy az adott országok közvéleménye és politikai vezetése megelégeli ezt a megalázó eljárást, és elkezd más integrációk irányába fordulni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még