Pesti Srácok

Az Iszlám Államra hivatkozott a franciaországi késes támadás elkövetője

Az Iszlám Államra hivatkozott a franciaországi késes támadás elkövetője

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében vállalta magára előzetesen egy felvételen a tettét az észak-franciaországi Arrasban négy nappal ezelőtt történt késes merénylet elkövetője, és nagyon mellékesen utalt az Izrael és a Hamász közötti konfliktusra is, mielőtt akcióba lépett - közölték kedden igazságügyi források. A támadást, amelyben további hárman megsérültek, egy 20 éves csecsen származású orosz állampolgár, Mohamed Moguskov követte el, aki iszlamista nézetei miatt szerepelt az állambiztonságra veszélyes személyek titkosszolgálati nyilvántartásában, s állandó megfigyelés alatt állt.

A férfi péntek délelőtt késsel felfegyverkezve jelent meg annál a gimnáziumnál, amelynek korábban tanulója volt, s halálosan megkéselte Dominique Bernard franciatanárt, majd három másik embert megsebesített, mielőtt a rendőrök egy elektromos sokkolópisztollyal ártalmatlanították. A támadó a merénylet előtt készített videóban az Iszlám Államra hivatkozott, de őrizetbe vétele óta nem adott magyarázatot a tettére a rendőrség szerint. Kihallgatása kedd este ér véget, a vádemelésről ezt követően döntenek a vizsgálóbírók.

Néhány órával a támadás után a francia terrorelhárítási ügyészség terrorcselekménnyel kapcsolatos emberölés és emberölési kísérlet, valamint terrorista bűnszövetkezet miatt indított vizsgálatot. Az iszlamista támadást követően Franciaországban a legmagasabb szintre emelte a kormány a terrorkészültséget, és elrendelte valamennyi oktatási intézmény fokozott védelmét. Emmanuel Macron államfő kedden úgy vélte, hogy valamennyi európai állam sebezhető az iszlamista terrorizmus visszatérésével szemben. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy az oktatás bástya marad az sötétséggel szemben. A köztársasági elnök csütörtökön részt vesz a megölt tanár gyászszertartásán az arrasi székesegyházban.

Forrás, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.