Pesti Srácok

Ez a Nyugat ellen indított civilizációs háború

null

Miként gyűrűzhet át Európára az izraeli–palesztin konfliktus, és vajon maradt-e még annyi immunitás bennünk, európaiakban, hogy megvédjük magunkat – többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásában az M1 aktuális csatornán.

A műsorban Kulifai Máté, a Hetek lapszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója voltak Lánczi Tamás vendégei. A hirado.hu beszámolója szerint a házigazda felidézte a Hamász Izrael elleni brutális támadását, és azt is, hogy a múlt héten egy francia tanárt késeltek halálra, Brüsszelben pedig svédeket gyilkolt egy – a hatóságok által megfigyelt – tunéziai származású arab férfi.

– tette fel a kérdést Lánczi Tamás, és emlékeztetett rá, hogy Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint nagy hiba volt ennyi idegen népességet ráereszteni Európára.

PestiSracok facebook image

– reagált Törcsi Péter.

Fenyegetik a zsidóságot és a kereszténységet szerte a világban

Az Izraelt ért támadás hatásairól Lánczi Tamás kifejtette, hogy drámaiak az európai fejlemények. Tömegtüntetéseken éltetik a terrort, Dávid-csillagot festettek német állampolgárok ajtajára, miközben Németország azért küzdött az elmúlt hetven évben, hogy ez soha többet ne fordulhasson elő.

– jegyezte meg Lánczi Tamás.

– kérdezte a házigazda.

– szögezte le Mráz Ágoston Sámuel, hangsúlyozva, hogy a titkosszolgálatok már rég tudják, hogy baj van, ám az EU döntéshozói még mindig szét akarják osztani a migránsokat.

– tette hozzá, és kiemelte, hogy a migránsok beáramlásával nő a terrorfenyegetettség veszélye, ám az átlagpolgárokkal ellentétben az európai vezetőkre mindig vigyáznak a különböző biztonsági szervek.

– fakadt ki a Nézőpont Intézet vezetője.

Hatalmas támogatást kap az EU-tól Palesztina

Lánczi Tamás rámutatott: annak ellenére, hogy a palesztin állam megtűri a területén a Hamász terrorszervezetet, az EU háromszorosára emeli a Palesztinának folyósított támogatásokat. Mráz Ágoston Sámuel szerint az európai baloldal régi hagyománya az Izrael-ellenesség és a palesztinok támogatása.

– konstatálta a Nézőpont Intézet vezetője.

– hangsúlyozta Lánczi Tamás.

– hangsúlyozta Törcsi Péter, aki úgy véli, nem területi vitáról van szó, ám a kommunisták elhitették a nyugati világgal, hogy az arab világ az áldozata annak, hogy Izrael létrehozta nemzetközi szerződések által is elismert módon a saját államiságát.

– magyarázta Mráz, és jó példaként említette a magyar modellt, mivel Magyarország ellenáll a migrációnak és terrorizmust éltető tüntetések sincsenek hazánkban.

Forrás: MTI; Fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.