Pesti Srácok

Fegyházbüntetést kaphat a férfi, aki húszezer forintért késelte meg rokonát

null

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki húszezer forint megszerzéséért késelte meg rokonát – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Konkoly Thege László tájékoztatása szerint a középkorú elkövető jó viszonyt ápolt a sértettel, akit februárban arra kért: autójával vigye be őt Egerbe a környékbeli településen lévő otthonából. A falubeli rokon elment a vádlottért, majd együtt a városba utaztak. Az utas látta azt az összesen húszezer forint értékű bankjegycsomagot, amit a sofőr a járműben tartott. Céljukhoz érve a férfi a pénz megszerzése érdekében előkapott egy konyhakést, amellyel ötször megszúrta a sofőrt, akit a fején, a vállán és a mellkasán is ért szúrás.

A szóvivő tájékoztatása szerint a vezető végül kiugrott a járműből, és segítségért kiáltozva elszaladt. A vádlott – miután magához vette a húszezer forintot – szintén kiszállt az autóból, a kést egy közeli csatornába dobta, majd taxit hívott, amivel hazavitette magát. A fuvardíjat az erőszakkal megszerzett pénzből egyenlítette ki.

A főügyészség a vádiratában fegyházbüntetés kiszabását kérte az elkövetőre az ügyben eljáró bíróságtól, javasolva, hogy zárja ki őt a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, és kötelezze a szakértői vizsgálatok kapcsán felmerült több mint kétmillió forint bűnügyi költség megfizetésére.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: forrasradio.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.