Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország és Moldova is azt szeretné, ha minél előbb véget érne az ukrajnai háború

Szijjártó: Magyarország és Moldova is azt szeretné, ha minél előbb véget érne az ukrajnai háború

Az Ukrajnával szomszédos Magyarország és Moldova is azt szeretné, hogy minél hamarabb véget érjen a háború, ugyanis mindkét ország közvetlenül szembesül annak rendkívül súlyos negatív kihatásaival – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten. A tárcavezető a moldovai miniszterelnök-helyettessel, Dumitru Alaibával közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy mindkét ország az ukrajnai háború közvetlen szomszédságában él, és rendkívül súlyos negatív kihatásokkal szembesül emiatt.

– emelte ki Szijjártó Péter. Rámutatott, hogy Magyarország és Moldova is sok menekültet fogadott be; mindkét fél számára komoly kihívást jelent a külső körülmények nyomán egekbe szökő energiaárak és infláció kezelése.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a jelenlegi kihívások felértékelik a gazdasági együttműködés fontosságát, amely enyhíthet a nehézségeken valamelyest. Szavai szerint ezért is jó hír, hogy tavaly rekordot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom: értéke 43 százalékos növekedéssel elérte a 190 millió eurót. Leszögezte: a moldovai piac vonzó a magyar beruházók számára, akikhez a chisinaui kormány korrektül áll, és akiknek fontos, hogy az OTP vezető pozícióban van a helyi bankpiacon és mintegy 30 millió eurós beruházást hajtott végre az elmúlt időszakban a szolgáltatása színvonalának javítása érdekében. Ennek kapcsán hozzátette, hogy a magyar pénzintézet hangsúlyos jelenléte megteremti a lehetőségét más magyar vállalatok biztonságos működésének is Moldovában, ahol a magyar export jelentős részét a gyógyszeripari termékek és az állati takarmányok adják.

A miniszter végezetül kijelentette, hogy a kormány mindig is támogatta és ezután is támogatni fogja az európai uniós tagjelölt Moldova integrációs törekvéseit, az ország csatlakozása ugyanis elősegítené a versenyképességét drámai módon veszítő közösség megerősödését is. Fontosnak nevezte, hogy amikor döntést kell hozni idén arról, hogy melyik országokkal kezdődjenek el a valódi csatlakozási tárgyalások, akkor az érintett államokat külön-külön értékeljék, és így egyikük se kerülhessen csapdába.

– mondta. Közölte, hogy mivel Moldova jelentős kihívásokkal szembesül logisztikai, szállítási, kereskedelmi szempontból is az ukrajnai háború miatt, ezért Magyarország a fegyveres konfliktus végéig támogatja az ország teljes körű EU-s vámmentességét.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre reagálva elmondta, hogy nem tudni magyar áldozatról az olaszországi buszbalesettel kapcsolatban. Sem az olasz hatóságok, sem konkrétan az olasz katasztrófavédelem operatív központja, sem egyetlen olyan egészségügyi intézmény, ahova a sérülteket vitték, sem az olasz rendőrség nem közölt velünk olyan hírt, amely szerint magyar áldozatok lennének, illetve senki nem kereste a hozzátartozóját a mi konzuli szolgálatunknál – tudatta a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.