Pesti Srácok

Menczer Tamás: a bevándorlás a konfliktusok behozatalát jelenti

Menczer Tamás: a bevándorlás a konfliktusok behozatalát jelenti

A bevándorlás a konfliktusok behozatalát jelenti, Brüsszel mégis azt tervezi, hogyan hozzák be a migránsokat - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Menczer Tamás a hétfői brüsszeli lövöldözéssel kapcsolatban kifejtette: Európa nyugati felén terroristák uralják az iskolákat, az utcákat.

- fogalmazott Menczer Tamás. Hozzátette: nyilvánvaló, hogy aki beengedte a terroristákat, egy visszafordíthatatlan folyamatot indított el, mert szerinte az az ország, amely egyszer bevándorlóországgá válik vagy akár deklaráltan az akar lenni, mint például Németország, az soha többet nem fogja tudni ezt az állapotot megváltoztatni. Úgy fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Menczer Tamás kitért arra: eddig 547 magyart hoztak ki Izraelből, ötször repült be a magyar légierő a konfliktuszónába, és volt hajós evakuáció is. A Gázai-övezetben 15 magyarral vannak kapcsolatban, ők a körülményekhez képest jól vannak, bár többször kellett a biztonsági helyzet miatt a pozíciójukat megváltoztatni - mondta. Megjegyezte: amikor emberéletek mentéséről van szó, akkor nincs helye a belpolitikai csatározásnak, és a baloldal teljes felelőtlenségét, teljes alkalmatlanságát mutatja, hogy Hadházy Ákos független képviselő és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke mégis támadja őket az izraeli mentőakciókkal kapcsolatban.

Az államtitkár a miniszterelnök kínai látogatásáról elmondta: politikai, gazdasági és védelmi megbeszélésekről van szó, ugyanis a világban jelenlévő kihívásokat csak együttműködéssel lehet megoldani, a helyes válaszokat csak így lehet megtalálni. Sajnos Brüsszelben a blokkosodás felé akarják vinni a világot, az európai és az orosz gazdaság összeköttetését már módszeresen elvágták, és most Kínával is ugyanezt szeretnék tenni - vélekedett. Hozzátette: azonban az európai és a magyar érdek is az együttműködés.

Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy a kárpátaljai magyar nemzeti közösség jogfosztása 2015 óta tendenciózusan zajlik gyakorlatilag az élet minden területén. Már meglévő, szerzett jogokat vettek el a magyar nemzeti közösségtől, ami ellentétes minden európai értékkel, európai szabállyal, nemzetközi és kétoldalú megállapodással - mondta.

Kiemelte. hogy Magyarország azt várja az ukrán vezetőktől, hogy azokat a jogokat, amelyekkel korábban a magyar nemzeti közösség már rendelkezett, adják vissza.

- jelentette ki az államtitkár.

Forrás: MTI, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.