Pesti Srácok

Nyugalomra intett a lengyel köztársasági elnök kabinetfőnöke a választások kapcsán

Nyugalomra intett a lengyel köztársasági elnök kabinetfőnöke a választások kapcsán

Ki kell várni, hogy összeálljon a parlamenti többség, mielőtt Andrzej Duda elnök a kormányfőjelölt személyéről döntene - jelentette ki Pawel Szrot lengyel elnöki kabinetfőnök kedden. Szrot arra válaszolt a PAP hírügynökségnek, hogy Andrzej Duda mikor kezd egyeztetni a vasárnap megválasztott parlamenti pártokkal a új kormány összeállításáról.

A jelenlegi parlament hivatali időszaka november 14-én ér véget - mutatott rá a kabinetfőnök. Hozzátette: betartják az alkotmány szerinti eljárást, azonban az államfőnek semmit sem kellene túlzottan elsietnie. A kormányfőt az elnök a szokásjog szerint a parlamenti többség javaslata alapján jelöli meg, ehhez viszont meg kell várni, hogy az a többség megalakuljon - jegyezte meg Szrot.

A hivatalosan meg nem erősített végeredmények szerint a parlamenti választáson a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,38 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 30,70 százalékos a támogatottsága. Bejutott a Lengyel Parasztpártból (PSL) és a Lengyelország 2050 nevű pártból álló ellenzéki tömb, a Harmadik Út is a szavazatok 14,40 százalékával, az Új Baloldal (8,61 százalék), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (7,16 százalék).

Szrot szerint a parlamenti többség megformálása egy ideig eltart. Kifejtette: az Új Baloldal a PSL-lel vitatkozik, a PSL pedig nem hivatalosan saját kormányfőjelöltről beszél" - utalt a kabinetfőnök a választások utáni politikai nyilatkozatokra. Arra válaszolva, hogy a PiS - amelynek a választási eredmények szerint nincs önálló parlamenti többsége - képes-e kormánykoalíciót alakítani, Szrot kijelentette:

PestiSracok facebook image

Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő még vasárnap kijelentette: a mennyiben Andrzej Duda megbízza a PiS pártot kormányalakítással, a tömörülés egy stabil kabinet összeállítására fog törekedni. Jan Grabiec, a KO szóvivője viszont hétfőn kijelentette: Andrzej Duda "arcvesztés nélkül" nem jelölhet kormányfőnek olyan személyt, amely nem a parlamenti többséget képviselné.

A lengyel alkotmány szerint az új parlament alakuló ülését az államfőnek a választások napjától harminc napon belül kell összehívnia. Az ülésen lemond az eddigi kormányfő, kabinetje az új kormány beiktatásáig marad hivatalban. A kormányalakítás során először az államfő jelöli meg a miniszterelnök személyét. Kormányalakítási kudarc esetén a parlamenti alsóház legalább 46 képviselő kezdeményezésére, abszolút többségi szavazással bíz meg valakit a kabinet összeállításával.

Amennyiben ebben a lépésben sem sikerülne kormányt alakítani, majd elnyerni a parlament bizalmát, újból az államfőé a kezdeményezés. Ha az elnök által megbízott kormányfőjelölt és az ő javaslatára az elnök által kinevezett kabinet nem nyeri el a parlament bizalmát, az elnöknek előrehozott választásokat kell elrendelnie.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.