Pesti Srácok

Orbán Viktor a kínai miniszterelnökkel tárgyalt (Videó)

Orbán Viktor hétfőn Pekingben a kínai miniszterelnökkel tárgyalt, akivel tíz gazdasági megállapodást írt alá – a magyar kormányfő erről a Facebook-oldalára feltöltött videóban számolt be.

Orbán Viktor elmondta: Pekingben tartják a harmadik, Övezet és út elnevezésű nagy konferenciát, amelyen 130 ország képviselője, köztük 20 állam- és kormányfő is részt vesz.

– tette hozzá, kiemelve, hogy idén a kínai cégek a legnagyobb külföldi befektetők Magyarországon. Orbán Viktor beszámolója szerint hétfőn a kínai miniszterelnökkel kezdték meg a tárgyalásokat, és aláírtak tíz gazdasági természetű megállapodást, majd a két legnagyobb kínai bank vezetőjével folytatták a sort.

PestiSracok facebook image

A kormányfő úgy értékelt: a világ útkereszteződéshez érkezett, nagy kérdés, hogy mi legyen, háború vagy béke, bezárkózás vagy együttműködés. Jelezte, a bezárkózást a magyarok jól ismerik és tudják mivel jár: elszegényedéssel és folyamatos háborús veszéllyel.

– hangsúlyozta. A miniszterelnök vasárnap utazott Pekingbe, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.