Pesti Srácok

Orbán Viktorról kérdezték Ursula von der Leyent – Így reagált az Európai Bizottság elnöke (Videó!)

A 27 uniós tagállam állam- és kormányfői lezárták kétnapos üléscsúcsukat. Az álláspontok többsége azt képviselte, hogy Ukrajna támogatása nem szorulhat háttérbe más geopolitikai konfliktusok fényében

– mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Azonban ha lehet hinni az ülés ideje alatt szivárogtatott információknak, komoly kérdőjelek merültek fel, hogy az Ukrajnának szánt extra ötvenmilliárd eurós keretre honnan kerítenének pénzt. Három fő megoldási javaslatról lehetett hallani, amelyek a következők voltak:

  • Úgynevezett „fresh money”, ami annyit tesz, hogy a tagállamok egyszerűen több pénzt fizetnek be az Európai Unió kasszájába;
  • A meglévő uniós pénzek átcsoportosítása, ami gyakorlatban azt jelentené, hogy például az Erasmus programra vagy a közös agrárpolitikára kevesebb forrás jut;
  • Létező uniós projektek teljes felfüggesztése.

PestiSracok facebook image

Ezek a megoldások egyik tagállam számára sem túl kecsegtetők, így még várat magára a pontos terv, hogy honnan is teremti elő az unió az Ukrajnának szánt pénzeket.

Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a jelenlegi formájában elutasítja az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatásra vonatkozó terveket.

A probléma foltozására felhasználhatnak befagyasztott orosz pénzeket, amelyeket Ukrajna felé csatornázhatnak. Ennek kapcsán pontosabb menetrend akár az előkészülőben lévő 12. szankciós csomagban is szerepelhet.

A publikum számára különösebb izgalmak, „színes jelenetek” nélkül zajlott le az EU-csúcs, pedig a baloldal nagyon igyekezett kicsikarni egy Orbán-kritikát valamely uniós vezetőből. Az ülés zárása utáni sajtótájékoztatón Ursula von der Leyen, a bizottság elnökének reakciója volt az egyetlen kiugró jelenet, aki teljesen zavarba jött, amikor arról kérdezte egy újságíró, hogy miről beszélgetett Orbán Viktorral. A bizottság elnöke zavaros arckifejezések között, pironkodva tisztázta, hogy ma nem folytatott kétoldalú egyeztetést a magyar miniszterelnökkel.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.