Pesti Srácok

Rétvári Bence: az EU döntéshozói beengedték a Közel-Kelet összes konfliktusát

Rétvári Bence: az EU döntéshozói beengedték a Közel-Kelet összes konfliktusát

Az Európai Unió (EU) kontroll nélkül engedte be a Közel-Keletről, Észak-Afrikából érkező bevándorlókat, ezzel az összes helyi konfliktust beengedte Európába – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken, Budapesten, újságíróknak, hozzátéve: ezért vannak a nyugat-európai városokban "olyan utcai, antiszemita tömegtüntetések, amik a legsötétebb időket idézik".

Rétvári Bence kiemelte: az embercsempészek egyre jobban szervezettek, egyre professzionálisabb módszerekkel csempészik a migránsokat az EU-ba, egyre agresszívabbak, egyre veszélyesebb fegyvereket használnak. Hozzátette: a határkerítésben idén nyár közepéig negyedmilliárd forintos kárt okoztak, ami jóval több, mint korábban. Felhívta a figyelmet arra: az embercsempészés nem a szegény emberek Európába jutási lehetősége, hanem az illegálisan Európában tartózkodni akarók lehetősége. Megjegyezte: a Közel-Keletről 200 ezer forintért már kapható egy repülőjegy Európába, az embercsempészeknek azonban ötmillió forintot fizetnek, hogy Törökországból Németországba eljuttassák az embereket.

– emelte ki Révári Bence. Emlékeztetett: a nyár elején "egy jogi trükkel" elfogadta az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsa a kvótarendelet szövegét, pár hete pedig 13 perc tárgyalás után a "krízisrendeletet" a bevándorláspárti politikusok nyomására. Hangsúlyozta: Magyarország ellenzi ezeket a döntéseket, mert ha életbe lépnek, akkor az uniós eljárások egyharmadát Magyarországon kellene lefolytatni, ennek nyomán a déli határon "egy Lampedusa" jönne létre. Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország a határkerítés felépítésével megmutatta, hogy lehet kezelni az illegális bevándorlást, és a tagországok közös akarattal, szándékkal – a szárazföldön kerítés építésével, tengeren pedig az érkező hajók be nem fogadásával, a kérelmek európai területen kívüli elbírálásával – gátat tudnának vetni az illegális bevándorlók beáramlásának.

PestiSracok facebook image

– mondta Rétvári Bence, jelezve: "elvárjuk", hogy ezt kifizesse.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt, hogy a magyar határon ebben az évben 157 200 határsértőt és 961 embercsempészt fogtak el, ami majdnem a duplája a tavalyelőtti számoknak, és egyre nagyobb ütemben nőtt az elfogott migránsok és embercsempészek száma. Továbbra is a szerb–magyar szakaszon fogják el a legtöbb migránst, akik jellemzően szírnek, afgánnak, töröknek, marokkóinak vagy palesztinnak vallják magukat. Kiemelte: Ásotthalomnál idén 51 ezer ember átjutását akadályozták meg, és több mint 50 ezret tartóztattak fel, ami "példátlan" nagyságrend. Elmondta: megszűnt a korábban tipikus módszer, az alagútépítés, és most már szinte kizárólag létrával jönnek át a kerítésen, vagy – ez a magyar–román határra jellemző – elrejtőznek egy járműben.

– közölte. Felidézte: szeptember 21-én Mórahalom térségében a szerb–magyar járőrre adtak le lövéseket, egy nappal később Röszkénél egy embercsempész géppisztollyal biztosította a 13 tagú csoportja áthaladását. Bakondi György ismertetése szerint az embercsempészeknél az afgánok kerültek túlsúlyba, vagyis jelenleg a tálib kormány és az Iszlám Állam által koordinált embercsempészek döntik el, kik léphetnek be az EU-ba. Az embercsempészet felszámolása érdekében elkerülhetetlennek tartja az európai titkosszolgálatok szorosabb együttműködését – közölte. Bakondi György kiemelte, hogy 2015 óta az Európai Unió hibás válaszokat ad a migráció kezelésére; a külső határok ellenőrzése, az átlépők távoltartása, szűrése helyett belső legális migrációs csatornákat akar létrehozni, ösztönzi az útnak indulást, és betelepítési kvótákkal foglalkozik. Úgy vélte, a tél közeledtével a tengeri útvonal kevésbé lesz használható és felértékelődik a balkáni migrációs útvonal. Jelezte: ha a Gázai övezetből útvonal nyílik Egyiptom felé, akkor onnan is sok menekültre kell számítani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Eric Gay

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.