Pesti Srácok

Szijjártó: elfogadhatatlan az Izrael elleni terrortámadás bármifajta megmagyarázása vagy relativizálása

Szijjártó: elfogadhatatlan az Izrael elleni terrortámadás bármifajta megmagyarázása vagy relativizálása

Elfogadhatatlan az Izrael elleni terrortámadás bármifajta megmagyarázása vagy relativizálása, nincsen és nem is lehet mentség ilyen barbárságra, a zsidó államnak pedig igenis joga van az önvédelemre, de a helyzet eszkalációját meg kell előzni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nyílt vitáján hangsúlyozta, hogy a globális biztonság ma van a legrosszabb formájában a hidegháború lezárulása óta, Európa ráadásul különösképpen súlyos kihívásokkal néz szembe, miután a kontinensen is fegyveres konfliktus zajlik, Ukrajnában, valamint pár hete már a közvetlen szomszédságában, Izraelben is. Felszólalásában leszögezte, hogy ebben a helyzetben teljesen egyértelműen kell fogalmazni, és semmit nem szabad relativizálni.

– fogalmazott. Szijjártó Péter a közel-keleti helyzettel foglalkozó ülésen közölte, hogy néven kell nevezni a történteket, ki kell mondani, hogy terrortámadást követtek el Izrael ellen, ezért ami jelenleg zajlik, az terrorellenes harc, és az egész világ érdeke, hogy ez sikerre vezessen. Kiemelte: eközben a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie az eszkaláció elkerüléséért, meg kell akadályozni, hogy a terrorellenes küzdelem országok, államok közötti háborúvá szélesedjen ki. Rámutatott, hogy hosszú évtizedek kudarcai után az Ábrahám-egyezmények megkötésével 2020-ban felcsillant a tartós közel-keleti béke reménye, amiben Donald Trump volt amerikai elnöknek, illetve első aláírókként az Egyesült Arab Emírségeknek és Bahreinnek elévülhetetlen érdemei voltak. Úgy vélekedett: az Izrael elleni terrotámadások miatt nagy a kockázata annak, hogy mindezek az eredmények elvesznek, és hasonlóan reménytelenné válik a helyzet, mint korábban.

PestiSracok facebook image

– mondta. A miniszter végül ijesztőnek nevezte azokat a képsorokat, amelyeken az látható, amint emberek egyes nyugat-európai országokban és Észak-Amerikában terrorszervezetek mellett tüntetnek, valamint terrorcselekményeket ünnepelnek. Aggodalmát fejezte ki a modernkori antiszemitizmus erősödése miatt, amelynek gyökere szavai szerint a tömeges illegális bevándorlásban keresendő, amely párhuzamos társadalmakat hozott létre bizonyos országokban. Ennek kapcsán pedig aláhúzta: Magyarországon teljességgel elképzelhetetlen, hogy a hatóságok engedélyezzenek bármilyen megmozdulást, amelynek célja egy terrorszervezet vagy terrorcselekmény dicsőítése. Továbbá arra figyelmeztetett, hogy "a közel-keleti konfliktus eszkalációja esetén Európának újabb erős és veszélyes migrációs hullámokkal kell szembenéznie".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.