Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Teljesen nyíltan fenyegettem meg az uniós nagyköveteket, hogy ne avatkozzanak bele a magyar választásokba!

null

A nagykövetek nem azért kapják a fizetésüket, hogy az adott ország belpolitikájának kérdéseiben megnyilvánuljanak – nyilatkozott a Magyar Nemzetnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető kifejtette, hogy szerinte mi segítheti a svédek NATO-tagságát, beszélt egyebek mellett a szlovákiai választási eredményekről, energiabiztonságról és az ukrajnai háború is.

- fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A tárcavezető a svéd NATO-csatlakozás kapcsán kifejtette: "a fő probléma az, hogy a svédek többször is inzultálták és megsértették a magyar parlamenti képviselőket. Ahhoz, hogy Magyarország ratifikálja a svéd csatlakozást a NATO-hoz, szükség van a parlamenti képviselőkre, és ez innentől nem a kormányon múlik."

Az ukrajnai helyzetről szólva, úgy fogalmazott, hogy a világ Európán kívüli vezetői nem értik, hogy amikor nem Európában van egy háború, akkor az EU tárgyalásokat és békét sürget, most viszont tüzeli a konfliktust és fegyvereket szállít Ukrajnának, a békéről beszélőket megbélyegzik.

PestiSracok facebook image

-tért át Szijjártó Péter Lengyelország és Ukrajna viszonyára. A közelgő lengyel választás kapcsán kiemelte, fontos, hogy a jelenleg kormányzó párt megnyerje a választást.

A hétvégén lezajlott szlovákiai választásokról a miniszter elmondta: "a mi szempontunkból a legfontosabb az, hogy Szlovákiának újra egy stabil, kiszámítható kormánya legyen, amellyel hosszú távon, stratégiai kérdések mentén fontos ügyeket tudunk megvitatni abban a reményben, hogy még a következő találkozón is ugyanazzal a politikussal fogunk találkozni. Az is örömteli természetesen, hogy egy olyan párt nyerte meg a választást, amelynek a vezetője nyíltan képvisel a magyar kormányéhoz nagyon hasonló álláspontot a három legfontosabb témában: a béke kérdésében, valamint a migráció és a genderpropaganda elutasításában".

- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az interjúban a tárcavezető hosszan kitért arra is, hogy mi is egy nagykövet feladata:

Elárulta, hogy tavaly a parlamenti választás előtt az Európai Unió tagállamainak nagyköveteivel tárgyalt, ahol hangsúlyozta nekik, hogy ne avatkozzanak bele a magyar választási folyamatba, ne játsszanak helytartósdit, ne szervezzenek akciókat, ne mondjanak véleményt. Mint mondta, ezt már úgy szivárogtatták ki, hogy én burkoltan megfenyegettem őket.

- fogalmazott az interjúban Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy ő kifejezetten megtiltotta minden egyes nagykövetnek, ugyanis ez egy szabály a külügyminisztériumban, hogy ne vegyenek részt az adott ország belpolitikáját érintő akcióban, és nem is mondhatnak véleményt sem belpolitikai kérdésekben, mert nem ez a dolguk.

- emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.