Pesti Srácok

Szijjártó Péter: újabb öt magyar állampolgárt sikerült kimenekíteni Izraelből (videó)

null

További öt magyar állampolgárt sikerült kijuttatni Izraelből, eközben pedig kétóránként tájékoztatnak mindenkit a helyzetről és az ország elhagyásának lehetőségeiről, aki jelentkezett konzuli védelemre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a helyzet továbbra is rendkívül aggasztó Izraelben, még zajlanak a fegyveres műveletek, rendszeresen óvóhelyre kell menniük a tel-avivi nagykövetség dolgozóinak is.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy hazugságot terjesztenek azok, akik arról beszélnek, hogy a nagykövetség nem tartja velük a kapcsolatot; ez pontos dokumentációval bizonyítható.

– mondta.

– tette hozzá. Kitért arra is, hogy már a járatok egy nagy részét üzemeltető török légitársaság is törölte a járatait, az izraeli El Al budapesti járatai pedig hol el tudnak jutni Tel-Avivig, hol már Larnacán leszállnak, és onnan visszafordulnak. Kiemelte, hogy amennyiben egy-egy járat eljut Tel-Avivba, a repülőtéren tartózkodó konzulok a fennmaradó helyekre próbálják feltenni a magyar utasokat; előző nap így sikerült kijutnia az országból öt embernek. Rámutatott, hogy légi úton egyre nehezebb és veszélyesebb elhagyni Izraelt, míg szárazföldi úton ez négy határátkelőn lehetséges, három helyen Jordánia, egy helyen pedig Egyiptom irányába.

– tudatta. A miniszter leszögezte, hogy a kormány azon van, hogy mielőbb mindenkit biztonságban tudhasson, de a mostani háborús körülmények minden egyes döntésnél nagyon körültekintő és óvatos mérlegelést tesznek szükségessé.

– húzta alá. A miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy újabb jelek vannak arra, hogy a helyzet tovább eszkalálódhat a jövőben, a nemzetközi közösségnek ezért mindent meg kell tennie ennek elkerülése érdekében.

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még