Pesti Srácok

Több tízezren tüntettek Barcelonában a katalán függetlenségi vezetők amnesztiája ellen (Videó)

null

Több tízezren vonultak utcára Barcelonában vasárnap, tiltakozva az ellen, hogy a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott katalán függetlenségi népszavazás szervezésében érintett vezetők amnesztiát kapjanak az államtól. A Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet felhívására a városi rendőrség szerint 50 ezren, a szervezők szerint 300 ezren vettek részt a belvároson áthaladó menetben, amely a "Nem az én nevemben: sem amnesztia, sem önrendelkezés" feliratú molinó mögött vonult fel.

Az esemény jelszavát hangosan skandálta a spanyol zászlókat lobogtató tömeg, amelyben megjelent Alberto Núnez Feijóo, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke, valamint Santiago Abascal, a jobboldali Vox párt elnöke is. Elda Mata, az SCC elnöke felszólalásában alkotmányellenes aberrációnak nevezte, hogy bíróság által elítélt katalán politikusok amnesztiát kapjanak "politikai szívességekért cserébe".

A spanyol parlament két katalán függetlenségi pártja, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC), valamint az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) ugyanis a katalán vezetők rehabilitálását szabta feltételül ahhoz, hogy képviselői akár csak tartózkodással közreműködjenek az új spanyol kormány megalakulásában. Miután a júliusi általános választásokon győztes PP elnöke nem kapta meg a törvényhozás támogatását a miniszterelnöki poszthoz, VI. Fülöp király új jelöltet, Pedro Sánchez ügyvivő kormányfőt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkárát kérte fel a tisztségre.

PestiSracok facebook image

Pedro Sánchez ezt követően bejelentette: a Vox kivételével minden parlamenti párttal egyeztetést kezdeményez a lehetséges együttműködésekről, támogatásokról. A szocialista vezetőnek saját pártjának 121 igen szavazata mellett további 55 támogató voksra van szüksége ahhoz, hogy újból kormányfővé váljon. A parlament katalán pártjainak szavazatai nélkül matematikailag nincs esélye a győzelemre, miután a PP tartózkodással sem hajlandó közreműködni megválasztásában. Amennyiben a spanyol törvényhozás november 27-ig nem választ új kormányfőt, új választásokat kell tartani, várhatóan január közepén.

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.