Pesti Srácok

A WHO vezetője után az ENSZ-főtitkár is elítélte, hogy mentőautót ért izraeli találat Gázában

A WHO vezetője után az ENSZ-főtitkár is elítélte, hogy mentőautót ért izraeli találat Gázában

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója után az ENSZ-főtitkár is elítélte, hogy egy mentőautót ért izraeli találat pénteken Gázában, és ennek a gázai egészségügyi hatóságok közlése szerint 15 halálos áldozata van. Az IDF az eset kapcsán hírszerzési forrásokra hivatkozva azzal érvelt, hogy a mentőautó terroristákat szállított.

Az izraeli hadsereg azzal érvelt, hogy a mentőautó szélsőségeseket szállított, míg a gázai egészségügyi hatóságok szóvivője szerint az autó – pontosabban az öttagú konvoj, amelynek az része volt – sebesülteket evakuált a Gázai övezet északi részéből délre. Ez utóbbit erősítette meg a vöröskereszt is. Az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet szintén tagadta, hogy fegyveresei utaztak volna a mentőautóban, mint ahogy Izrael állítja.

A légicsapás csupán néhány méterre a gázai as-Sifa kórház bejáratától érte az autót. Izrael szerint a Hamász parancsnoki hadállásokat és alagútbejáratokat alakított ki a kórház területén. Ugyanennek a mentőautó-konvojnak egy másik tagját is találat érte körülbelül egy kilométerre a kórháztól, és ennek következtében több utasa megsebesült – közölte a vöröskereszt. A gázai egészségügyi hatóságok szerint a mentőautókat ért pénteki légi csapásoknak hatvan sebesült áldozata van.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár közleményében. A Hamász szombat reggeli közlése szerint az éjszaka légitámadás ért egy iskolaépületből átalakított óvóhelyet az övezet északi részén, és ott húsz ember meghalt, több tucatnyi pedig megsebesült.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.