Pesti Srácok

Csúszások és politikai botrányok – Így dolgozik a Budapest Közút

null

Maradnak, sőt fokozódnak az elképesztő csúszások a Budapest Közút Zrt.-nél. De nem csak a menetrend, az elszámolás sem a társaság erőssége: a Tűzfalcsoport az általuk a vállalat felé nyár folyamán előterjesztett adatigénylésre adott válaszok alapján úgy tudja, hogy vannak olyan felújítások, amelyekkel 4-6 éve adós a társaság.

A Tűzfalcsoport számolt be arról, hogy a Dózsa György út – Andrássy út kereszteződésében a süllyedő középsziget 2017 augusztusa óta vár javításra; a Gyömrői úti aluljárónál lévő szalagkorlát elbontásáról 2018-ban döntöttek, de idén júliusban még ott volt; a Nagykovácsi út –Szépjuhászné út találkozásánál néhány sérült korlátoszlopot 2019 áprilisa óta nem sikerült kicserélni, és ugyancsak 2019 óta nem volt ideje, módja a vállalatnak, hogy a II. kerületi Fő utcában és a Bajza utcában kezdjen valamit a repedező burkolattal. A listán csaknem egytucat 2020-ban és harminckét ’21-ben regisztrált feladat szerepel. Valamennyi az „egynapos sebészet” kategóriájába tartozik: gyűrődés, hálós repedezettség, nyombarázda, sérült kerékpártámasz stb.

A portál szerint ugyan mivel nincs két egyforma kerület, az adatokat nehéz tisztességesen összevetni, de tájékoztató jelleggel emlékeztettek arra, hogy, három éve több kerületi vezető is felszólalt, amiért „Karácsony Gergely a járvány nyomán kieső bevételekre hivatkozva egyszemélyi döntéssel módosította a főváros 2020 és 2023 közötti útfelújítási programját. Mindennek nyomán már kivitelezés előtt álló, a szükséges engedélyekkel rendelkező beruházások maradnak el” a XVI., a XVII., A XXI. és a XXIII. kerületben.

A birtokukba került listán a rögzített vagy megrendelt felújítások száma ezek tekintetében a következő:

PestiSracok facebook image

Ezzel szemben például a baloldali vezetésű kerületek így néznek ki:

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a baloldali kerületekre valóban nagyobb figyelmet fordít a városvezetés és a Budapest Közút Zrt., mint a „fideszesekre”. Ezt bizonyítja az is, hogy a kormánynak is be kellett avatkoznia. A kabinet eddig 8,7 milliárd forintot biztosított a budapesti kerületeknek a főváros által el nem végzett, de rendkívül szükséges útfelújítások átvállalására – derült ki egy szeptemberi sajtóközleményből.

Érdemes még kitérni arra, hogy a szivárványkoalíció fővárosi térfoglalása után – természetesen – a Budapest Közút felügyelő bizottságának összetétele is megváltozott. A testület élére 2019-ben dr. Kemény Ádám került, aki a Demokratikus Koalíció parlamenti szakértője és a párt jelöltje volt a 2021-es ellenzéki előválasztáson, Pest megye 7-es számú választókerületben.A grémium tagja többek között Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület szocialista, majd Gyurcsány-párti polgármestere és a momentumos Jármi László.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.