Pesti Srácok

Czomba Sándor: logikus, hogy a gyermekek után járó pótszabadságról a munkavállaló rendelkezhessen

null

Logikus, hogy a gyermekek után járó pótszabadságról ne a munkáltató, hanem a munkavállaló rendelkezhessen – mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden, az M1 aktuális csatornán. Czomba Sándor a műsorban elmondta: a 16 évnél fiatalabb gyermek után két-, kettő gyermek után négy-, a kettőnél több gyermek után pedig hétnapnyi pótszabadság jár.

Czomba Sándor azt mondta: a Munkástanácsok Országos Szövetségének javaslatára jelenleg a parlament előtt vannak azok a részletszabályok, amelyek szerint a jövőben a gyermekek után járó pótszabadságról a munkavállaló, vagyis mindkét szülő dönthet, és nem a munkáltató; a KDNP javaslata – ha megszavazzák – január 1-től léphet hatályba. Hozzátette, hogy ez több mint 1,5 millió embert érint Magyarországon. Kitért arra is, hogy jelentősen nőtt a nők foglalkoztatása, ami azt is jelzi, hogy a kormány jól döntött, amikor támogatta a bölcsőde- és óvodafejlesztést.

A műsorban elhangzott, hogy októberben 4 millió 757 ezren dolgoztak Magyarországon, vagyis egy év alatt 37 ezer emberrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az államtitkár szerint a regisztrált álláskeresők száma csökkent, míg a munkanélküliek száma minimálisan nőtt, de ennek hátterében főként az áll, hogy az eddig "inaktív" emberek is munkába álltak. Emlékeztetett, hogy az Eurostat nemrégiben kiadott adatai szerint a foglalkoztatás alapján a magyar régiók 2010-ben – a 234 európai régióból – az átlag alatti szinten voltak, most viszont az összes régiónk az átlag feletti szinten van.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A munkaerőhiány kapcsán Czomba Sándor elmondta: a kormány legfontosabb feladata, hogy minden elérhető embert becsatornázzon a munkaerőpiacra, és segítse őket abban, hogy munkához jussanak. Elhangzott, hogy szeptemberben 1,7 százalékkal nőtt a bérek vásárlóértéke az egy évvel korábbihoz képest, miközben az infláció is 10 százalék alá csökkent. Czomba Sándor erre reagálva azt mondta, a munkaadókkal és a munkavállalókkal folytatott bértárgyalásokon az a megállapodás született, hogy 15, illetve 10 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum december 1-től.

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy jövőre az átlagkereset 6-10 százalékkal bővülhet, ami már meghaladhatja az infláció mértékét.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy az inaktív munkavállalók munkába állása mögött az infláció állhat, ugyanakkor folyamatosan nő a beruházások száma, egyre több új munkahely jön létre, tehát az emberek azt érezhetik, hogy szükség van rájuk. Kifejtette: a reálbérek emelkedéséhez elsősorban gazdasági növekedésre van szükség, és erről szólhat a következő év, miután idén sikerült "letörni" az inflációt. Hozzátette: jövőre 6 százalékos inflációt várnak, ezért a minimálbér 9 százalékkal, a garantált bérminimum pedig legalább 4 százalékkal nőhet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.