Pesti Srácok

Egyre kevesebb a munkanélküli Magyarországon

null

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint októberben a háború és az elhibázott, káros szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is csupán 226 233 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban – közölte pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A közlemény idézte Czomba Sándort, a GFM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt, aki megállapította "ez az elmúlt három évtized második legjobb adata, tavaly októberhez képest közel 10 ezerrel csökkent a munkát keresők száma, emellett az előző hónaphoz képest is további mérséklődés figyelhető meg". Mialatt a Gyurcsány-korszakban százezrek éltek segélyen és voltak munkanélküliek, addig a nemzeti kormány elérte a teljes foglalkoztatottságot, így ma már több mint 4,7 millióan dolgoznak. Kiemelték, hogy 2010 óta már mintegy 400 ezerrel csökkent, fél éve pedig folyamatosan 230 ezer alatt van a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. Ezzel párhuzamosan 2010 óta a gazdaságnövelő és munkahelyteremtő intézkedéseknek köszönhetően harmadára csökkent a munkanélküliség Magyarországon.

A közlemény szerint 2023 az inflációcsökkentés 2024 pedig a növekedés helyreállításának éve. A kormány inflációellenes lépései sikeresek, így már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet a szankciós infláció - írta a GFM. Ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább a gazdasági növekedés helyreállítása kerül fókuszba, a gazdasági növekedéssel együtt pedig újra emelkedhetnek a bérek. A gazdasági növekedést szolgálja a Széchenyi Kártya Program meghosszabbítása is, amely rendkívül kedvező hiteleket biztosít a kkv-k számára – írta a minisztérium.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Katona Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.