Pesti Srácok

Erdogan: Ankara nem járul hozzá, hogy "töröljék a palesztinokat a történelemből"

Erdogan: Ankara nem járul hozzá, hogy "töröljék a palesztinokat a történelemből"

Ankara nem fog támogatni olyan megoldásokat, amelyek révén "fokozatosan törölnék a palesztinokat az emberiség történetéből", és a Gázai övezetnek mindenképpen részét kell képeznie majd egy független, szuverén palesztin államnak, miután véget ér a palesztin Hamász és Izrael közötti háború – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő újságírók előtt a török média szombati jelentése szerint.

Erdogan úgy vélte, az Európai Unió nem tudott korrekt módon viszonyulni a jelenlegi gázai helyzethez, és ennek következtében "mélyen megrendült a bizalma" az unióban. Szerinte az európai országok azért állnak Izrael mellé, mert úgy érzik, "adósságuk" van a holokauszt miatt. Erdogan pénteken beszélgetett újságírókkal Kazahsztánból hazafelé tartva, a repülőgépen. Nyilatkozatában ismét kitért arra a fogadkozására, hogy megszakít minden kapcsolatot Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel az izraeli hadsereg Gázai övezeti hadműveletei miatt.

– fogalmazott Erdogan. Hozzátette azt is, hogy nincs szó a diplomáciai kapcsolatok megszakításáról Izraellel, mert a teljes szakítás szerinte a nemzetközi diplomáciában lehetetlen volna. A török államfő elmondta: Ibrahim Kalin, a török hírszerzés vezetője folyamatosan egyeztet az izraeli hatóságokkal és a palesztin Hamász vezetőivel is annak érdekében, hogy véget vethessenek a háborúnak. Erdogan szerint Netanjahu felelős elsődlegesen a vérontásért, és "már elvesztette saját állampolgárainak támogatását is".

PestiSracok facebook image

Erdogan bejelentette azt is, hogy Ebrahim Raiszi iráni elnök november végén Törökországba látogat, hogy a gázai helyzetről egyeztessen. A török elnök kiemelte, hogy az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) közelgő rijádi csúcstalálkozóján meg fogják vitatni, miként tudnák kieszközölni tűzszünet létrejöttét a Gázai övezetben. A török elnök kitért arra is, hogy amennyire csak lehetséges, igyekszik előmozdítani a svéd NATO-csatlakozás parlamenti ratifikációját, de megjegyezte, hogy Stockholm szerinte még mindig nem tette meg a szükséges lépéseket a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szakadár fegyveres szervezet svédországi tevékenységével kapcsolatban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.