Pesti Srácok

Hétfőn beiktathatják Morawiecki kormányát – Több ellenzéki párt képviselőivel tárgyal a PiS a kormányalakításról

Hétfőn beiktathatják Morawiecki kormányát – Több ellenzéki párt képviselőivel tárgyal a PiS a kormányalakításról

Mateusz Morawiecki több, eddig ellenzéki párt képviselőivel tárgyal kormányalakításról, új kabinetjének összetételét a jövő hét elején mutatja be – ezt maga a kijelölt miniszterelnök jelentette be pénteki sajtóértekezletén.

Az októberi lengyelországi választásokon legtöbb parlamenti mandátumot nyert, de önálló többséggel nem rendelkező Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányfőjelöltje, Mateusz Morawiecki a Lengyel Ügyek Koalíciójának nevezett, általa épített politikai szövetségről beszélt a varsói Nemzeti Stadionban megrendezett sajtókonferencián. Azokat a programpontokat – köztük a biztonság- és agrárpolitikára vonatkozókat – mutatta be, amelyeket a koalíciójával megvalósítana. Bejelentette: kabinetjének összetételét hétfőn mutatja be,

Közölte, ő maga és munkatársai több pártból származó, több tucat képviselővel egyeztettek a leendő kormány támogatásáról. Morawiecki megerősítette: az ellenzéki tömörülések közül pénteken a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció vezetőivel találkozik. Úgy ítélte meg:

PestiSracok facebook image

A Konföderáció a két fő parlamenti tömbön – a PiS-frakción, valamint a választásokon a második helyen végzett Polgári Koalíció által vezetett, összesen tizenegy pártból álló szövetségen – kívül áll. A Konföderáció egyik vezetője, Slawomir Mentzen eredetileg elutasította Morawiecki meghívását az együttműködési tárgyalásokra. Marek Sawicki, a széles ellenzéki tömbhöz tartozó Lengyel Parasztpárt (PSL) képviselője szerdán közölte: az ő pártja, valamint a Szymon Holownia vezette Lengyelország 2050 tömörülés nem hajlandó egyeztetni Morawieckivel az esetleges kormánykoalícióról. A szintén ellenzéki Új Baloldal vezetése is hasonlóan nyilatkozott. Morawiecki a PSL-ről a pénteki sajtóértekezletén elmondta: az ő programjuk több pontban hozható közös nevezőre a PiS-ével, ezért

Rafal Bochenek, a PiS szóvivője pénteken elmondta, hogy a háttérben folytatott tárgyalások során a PSL egyes képviselői érdeklődnek a pártjával folytatandó együttműködés iránt. Andrzej Duda elnök október 13-án bízta meg Morawieckit kormányalakítással, az új kormánynak a beiktatást követő két héten belül bizalmat kell kérnie a szejmtől. A PiS-nek 194 mandátuma, az ellenzéki koalíciónak együttesen 248 mandátuma van a 460 fős szejmben.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.