Pesti Srácok

Így számoltak be az '56-os eseményekről a jugoszláv sajtóban

null

Tomaž Ivešić, a szlovén Nemzeti Megbékélés Tanulmányi Központ igazgatójának elemzését közölte a Látószög blog, amelyben a történész azt mutatta be, hogyan számoltak be az 1956-os eseményekről a jugoszláv sajtóban. Bár Jugoszlávia hivatalosan a szocialista blokk részét képezte, de Titó és a szovjet vezetés között jelentős ellentét húzódott, ezért a többi kommunista országtól meglehetősen eltérő képet festettek a hazánkban zajló forradalomról.

A történész tanulmányai szerint megállapítható, hogy a Borba riportjai megegyeztek a Slovenski poročevalec riportjaival – vagy inkább fordítva. Tito levele a Magyar Dolgozók Pártjához <1>, az új nyilatkozat közzététele, az új nemzetőrség <2> megjelenése és természetesen a Pravda és a Szabad nép <3> párharca. Október 31-én Magyarország a Borba címlapjára sem került fel, mivel az izraeli erők egyiptomi bevonulása került a lap fókuszába. November 3-án a Slovenski poročevalec budapesti tudósítójának beszámolóját közölte, mely szerint "jobboldali, fasiszta elemek kommunistákat, sárga cipőt viselő embereket (amelyeket állítólag Rákosi titkosrendőrsége, az ÁVO tagjai kaptak hovatartozásuk jeleként), valamint zsidókat gyilkoltak" – a szerző megjegyezte, hogy ezen állításokat nem tudták bizonyítani. Ugyanezek az emberek állítólag „kidobták” lakásaikból a kommunistákat. Az írás szerint a helyzet valamelyest rendeződött, de még mindig jellemző volt az erőszak. A tudósító egyfajta kormányzati átszervezésről is beszámolt, de a szövegből világosan kiderült, hogy erről alig van információja.

helyzet némileg világosabb volt a Borba újságírói számára, akik november 1-jén közöltek egy írást Nagy Imre felkelőkkel folytatott tárgyalásairól, valamint a jugoszláv nagykövet, Dalibor Soldatić és Nagy találkozójáról. Másnap ezt egy hosszas Borba-cikk követte, amely Magyarország semlegességének kinyilvánításáról, Nagy külügyminiszteri kinevezéséről és egy éppen szerveződő új szocialista pártról szólt. A Kádár-kormány megalakulásával a jugoszláv média tudósításai egészen új irányt vettek: már egyetértettek a szovjet beavatkozással azon értelmezés alapján, mely szerint a helyzet kezelhetetlenné vált, az események pedig állítólag túlságosan is emlékeztettek a Horthy-korszakra és a nyilasokra. Az új kormány hivatalba lépése után alig jelentek meg tudósítások Magyarországról. Csupán november 24-én érkezett a hír, hogy Nagy Imre a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket, de útban Jugoszlávia felé letartóztatták.

– összegezte írását a szlovén kutató, amelyet teljes terjedelmében ITT olvashatnak.

Forrás: Látószög; Fotó: MTI Fotó: Bojár Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.