Pesti Srácok

Inkább a biztos halált választotta, de nem hagyta magára feleségét a gödi vonatbaleset áldozata

null

Együtt halt meg egy 90 éves férfi és 83 éves, mozgássérült felesége szerda délután a Dunakeszi és Göd közötti vasúti átjáróban. A házaspár autója ugyanis a síneken robbant le és a nő nem tudott kiszállni az autóból. A férje nem akarta magára hagyni az asszonyt, ezért visszaült mellé a járműbe. Esélyük sem volt a vonattal szemben, azonnal meghaltak.

A temetőből tartott haza az idős házaspár, amikor autójuk a vonatsíneken lerobbant. A férfi ugyan még szabályosan haladt át a sorompón, ami jól működött, de már nem tudta eltolni az autót a vonat elől, mert a sorompó idővel bezárult. Ekkor a férfi megpróbálta a feleségét kisegíteni az autóból, de az asszony képtelen volt kiszállni. A szemtanúk kiabáltak a férfinak, hogy menjen el, mert jön a vonat, de ő nem akarta idős feleségét magára hagyni, azt mondta, majd megoldja, végül visszaült a felesége mellé az autóba. A szemtanúk nem tudtak segíteni, hiszen akkor őket is elgázolja a vonat.

-mondta egy szemtanú. A sérülteken nem lehetett segíteni, a fehér autónak minden alkatrésze piros volt a vértől, szörnyű látványt nyújtott. Az oda érkezők két botot is láttak a roncsok között, innen is gondolták, hogy a jármű utasa nehezen mozgott, nem tudott kiszállni a kocsiból.

PestiSracok facebook image

Elátkozott átjáró

Ebben az átjáróban sajnos gyakori a baleset. A legszörnyűbb az volt, amikor öt fiatal autója akadt el a sínek között, és csak egyikük menekült meg, a többiek szörnyethaltak. A gödi állomás innen 800 méterre van, a személyvonatok is csak az átjáró után kezdenek fékezni, az a nemzetközi gyors, ami most gázolt, nagy sebességgel halad át ezen a kereszteződésen.

Forrás: kékvillogó, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.