Pesti Srácok

Jemeni húszi lázadók elfoglaltak egy izraelinek tartott hajót

null

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók elfoglalták vasárnap a Vörös-tengeren a Galaxy Leader elnevezésű teherhajót, amely egy izraeli iparmágnáshoz köthető.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a kereskedelmi hajó Törökországból Indiába tartott. Az esetet az izraeli hadsereg rendkívül súlyos, globális következményekkel járó incidensnek minősítette, egyúttal hangsúlyozta, hogy a hajó legénysége többnemzetiségű, de izraeliek nincsenek a fedélzetén. Izraeli tisztségviselők szerint a járműveket szállító hajó brit tulajdonban van, jelenleg egy japán cég üzemelteti. Az AP ugyanakkor hozzáfűzte, hogy nyilvános adatbázisok szerint a hajó tulajdonosa a Ray Car Carriers brit cég, amelyet Abraham "Rami" Ungar alapított, aki Izrael egyik leggazdagabb üzletembere. Egy Ungarhoz köthető hajó 2021-ben felrobbant az Ománi-öbölben. Izrael akkor és most is Iránt tette felelőssé az incidensért. Az izraeli miniszterelnöki hivatal által kiadott közlemény szerint a hajó 25 fős legénysége ukrán, bolgár, fülöp-szigeteki és mexikói állampolgárokból áll, és izraeli nincs köztük. A jemeni húszik megerősítették, hogy elfoglaltak egy – általuk izraelinek nevezett – hajót a Vörös-tenger déli részén. Közölték, hogy a legénységgel az iszlám elvek és értékek szerint bánnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jajha Arhab

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.