Pesti Srácok

Kövér László: A társadalmunk egyik legnagyobb destabilizációs veszélye a nemi identitás elleni terrorizmus

null

Idegen jövő fenyegeti Európát, olyan jövő, amely idegen mindazon értékektől, amelyek földrészünket az elmúlt kétezer esztendőben éltették, és a világ élvonalába helyezték - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) konferenciáján pénteken Budapesten.

A házelnök azt mondta, a tanácskozás résztvevőinek célja annak megakadályozása, hogy az európai embert elidegeníthessék a saját szülőföldjétől.

- fogalmazott. Közös célunk, hogy megszületett vagy születendő gyerekeinknek, unokáinknak, dédunokáinknak Európában és a tágabb nyugati világban soha, semmilyen okból és körülmények között ne kelljen idegen pályán érezniük magukat a saját szülőföldjükön - tette hozzá Kövér László.

PestiSracok facebook image

A politikus úgy vélekedett: napjaink nyugati világában kivétel nélkül minden nemzet államát, szabadságát és rendjét, így a magyar államot is egy újabb birodalmi törekvés fenyegeti. Ez nem más, mint globális magánhatalmak azon kísérlete, hogy véglegesen maguk alá gyűrjék a demokratikus államokat, és felszámolják az eddig élvezett egyéni szabadságot. Ugyanis a világgazdaság társadalmi terheit a nyugati világban az államok viselik, a pénzügyi hasznait viszont a globális magánhatalmak szedik.

- értékelt Kövér László. Azt mondta, a férfi és nő közötti biológiai különbségek jogi eltörlése a nyugati civilizációban egy olyan taposóakna, amely alapjaiban pusztíthatja el a ma ismert nyugati társadalmakat.

- fogalmazott. A másik destabilizációs veszély a házelnök szavai szerint az Európába irányuló illegális migráció, amiről azt állítják: azért van szükség a migránsokra, mert az Európai Unióban munkaerőhiány van. Azt mondta, azt a 100 milliárd eurót, amit az EU és a tagállamok a migrációra fordítanak, azon 12 millió 20 és 34 év közötti európai fiatal foglalkoztatásának elősegítésére kellene költeni, akik ma munkanélküliek. Szintén az európai államok gazdasági destabilizálásának eszköze az energetikai biztonságuk felszámolása a klímavédelem ürügyére hivatkozva - folytatta Kövér László.

Úgy értékelt, hogy magánhatalmak megrendelésére az Európai Unió brüsszeli bürokratái az európai nemzeti államok fokozatos megszüntetésén és az Európai Egyesült Államok megteremtésén dolgoznak. Sem az állam megszüntetésének terve, sem az Európai Egyesült Államok létrehozásának terve nem új, hiszen Lenin már 1915-ben megfogalmazta - jegyezte meg az Országgyűlés elnöke, hozzáfűzve: nem véletlen, hogy a jelenlegi magyarországi balliberális ellenzék és az európai balliberális politikai erők is az Egyesült Európai Államok jelszavát ismételgetik, csak azt nem mondják el az embereknek, hogy mindez egy diktatórikus, tőről metszett bolsevik, kommunista terv.

- tette hozzá.

A globális hatalomra irányuló terveket csak akkor tudjuk megakadályozni, ha a globális magánhatalmak és az államok mint közhatalmak között megbomlott erőegyensúlyt helyreállítjuk a nyugati világban. Vagyis ha az európai választópolgárok 2024-ben a jelenlegi brüsszeli bürokratákat elzavarják a székeikből, és így azok nem számolhatják fel az európai nemzeti államokat - mondta beszédében Kövér László.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.