Pesti Srácok

Lincselést tartottak egy francia falunapon a migránsok, ahova azért mentek, hogy fehéreket öljenek

null

Egész Franciaországot megrázta, hogy Crépolban (Drôme megye) egy francia falunapon bevándorlók szabályos lincselést tartottak, egy 16 éves kamaszfiút meggyilkoltak, 17 fiatal pedig megsérült, közülük hárman életveszélyesen, többségük kórházba került. A francia országos médiumok egyszerű tömegverekedésnek hazudták a példátlan terrort, azonban a Le Dauphine Libéré megírta, hogy bevándorlókról van szó, és egyikük kifejezetten úgy jött a faluba: "azért jöttünk, hogy leszúrjuk a fehéreket".

Az actu.fr internetes portál értesülései szerint a falusi bálon a faluházban 300–400 ember gyűlt össze táncolni, szórakozni, amikor hajnali 2 körül idegenek – a France Bleu Drôme Ardèche szerint körülbelül tízen – léptek be a terembe és egyelőre ismeretlen okokból rátámadtak az ünneplőkre. A durva, erőszakos támadáshoz a tűzoltókat is ki kellett hívni, akik a bent levőket evakuálták. A vizsgálat jelenleg is folyamatban van. A Le Dauphine Libéré regionális napilapban az jelent meg, hogy a gyilkosság és a verekedés valójában egy fehérek elleni merénylet volt. Megszólaltatott szemtanúk vallottak erről, egyikük ezt nyilatkozta:

A támadók közben azt kiabálták, hogy "azért jöttünk, hogy leszúrjuk a fehéreket". Az újságcikket többek között Raphaël Ayma osztotta meg, az fdesouche.com X-fiókján pedig közzétették a gyilkos támadók egy barátjának videóját, amelyben többek között azt mondja (jellegzetes francia migráns akcentussal), hogy egyáltalán nem szomorú amiatt, ami történt, sőt, zavaros beszédében a kongói etnikai tisztogatásra is hivatkozik, amit a fehérek követtek el, majd a palesztinokat is védelmébe veszi. Azt mondja még durva cinizmussal, hogy "szeretem ezt az országot, segélyen élek, ingyen van a fogorvos, de nem szeretem a rasszista franciákat".

PestiSracok facebook image

Forrás, Origo; Fotó: X

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.