Pesti Srácok

Minden jel arra utal, hogy nem lesz bolgár–magyar meccs

null

Plovdiv önkormányzata nem bocsátja a Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFU) rendelkezésére a Hriszto Botev Stadiont kedd és csütörtök között, ezért továbbra is bizonytalan a csütörtökre tervezett bolgár–magyar Európa-bajnoki selejtező megrendezése.

A városi önkormányzat a BFU-nak írt levelében hétfőn megerősítette Kosztadin Dimitrov polgármester pénteki döntését, miszerint keddtől csütörtökig nem bocsátja a szövetség rendelkezésére a stadiont – közölte az önkormányzat sajtóközpontjára hivatkozva hétfőn kora délután a sportal.bg hírportál. Az aréna félkész állapotban lévő tetőszerkezetének kivitelezőjét, a DZZD Kolezsa nevű céget képviselő Ilijan Filipov szintén hétfőn azt közölte, hogy a megadott határidőre biztosan nem tudják befejezni vagy félbeszakítani a munkálatokat, leszerelni a gépeket és egyéb eszközöket, illetve megfelelő állapotba hozni a létesítményt és környékét.

Egy hete derült ki, hogy a BFU biztonsági okokból megváltoztatta a csütörtöki bolgár–magyar találkozó helyszínét, időpontját – 20.45 helyett 18.00 –, illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba. Az európai szövetség (UEFA) az idő rövidsége miatt újabb helyszínváltoztatást nem engedélyez, vagyis ha nem lehet Plovdivban lejátszani a meccset, akkor a győzelemért járó három pontot a magyar válogatott kapja, és ezzel kijut a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságra. A magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban. A szerbeknek 13, a montenegróiaknak 8, a litvánoknak 6, a bolgároknak 2 pontjuk van. A szerbek és a litvánok már csak egy meccset játszanak, a magyarok a bolgárok után a montenegróiakkal csapnak össze vasárnap a Puskás Arénában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.