Pesti Srácok

Pintér: Nem parancsot adok, hanem vezetek

null

Lezárult Pintér Sándor parlamenti meghallgatása az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága előtt. A belügyminiszter leginkább az egészségügyi átalakításról és annak kilenc fő eleméről beszélt, az ellenzéki képviselők pedig főképpen irreleváns kérdéseket tettek fel. Többek között azzal próbálták kizökkenteni a tárcavezetőt, hogy "parancsolgatni kíván" az egészségügyben, azonban Pintért nem kellett félteni, és minden labdát lecsapott.

Kitettek magukért az ellenzéki képviselők Pintér Sándor meghallgatásán, és mindent megpróbáltak, hogy kellemetlen helyzetet teremtsenek. Varga Zoltán, a Népjóléti Bizottság DK-s elnöke a felvetést, hogy a kérdések felvetésére három perc álljon rendelkezésre, azonnal nonszensznek nevezte. Mint fogalmazott, „ez az infantilizmus határát súrolja”. Szabó Tímea megjegyezte: évente csak egyszer nyílik lehetőség arra, hogy meghallgassák a minisztert, így ezt az időkorlátot ő is nevetségesnek tartja. A kérdést végül szavazásra bocsátották, és a kormánypárti képviselők szavazatával elfogadták a háromperces időkeretet. Varga Zoltán ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ez a limit a hozzászólásokra nem vonatkozik. Végül abban egyeztek ki, hogy azokra is vonatkoztatják a házszabályt. Az Index szerint ezen előzmények után Pintér Sándor expozéja elején felidézte: a kinevezése előtti meghallgatáson kilenc pontban foglalta össze célkitűzéseit. Ezek az alábbiak voltak:

  • A várólisták csökkentése;
  • A szakdolgozók béremelése;
  • A hálapénz megszüntetése;
  • Az ügyeleti rendszert átalakítása;
  • A szülészet és sürgősségi ellátás kórházban történő megtartása;
  • A háziorvosi rendszer átalakítása;
  • Az egészségügyi statisztikai rendszer átalakítása;
  • A fogyatékkal élők hatékony segítése;
  • Egy minősítési rendszer bevezetése az egészségügyben.

Pintér Sándor expozéja elején kitért arra, hogy amikor munkába állt, a Magyar Orvosi Kamara mintegy húsz javaslattal kereste meg, és ebből tizenkilencet elfogadott. Első kérésük a paraszolvencia kivezetése volt, ennek megfelelően álltak neki a munkának.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a miniszter, majd sorra vette a fent már említett területeket. A háziorvosi ellátásról azt mondta: jelenleg 673 betöltetlen praxis van, ezeket összevonásokkal és új rendszerek bevezetésével kívánják orvosolni. Elsőként azokra az ellátási helyekre fókuszálnának, ahol a praxis immár hat hónapja betöltetlen; ezek száma 10 százalék körüli.

– árulta el a tárcavezető, majd kitért arra, hogy a rendszer áthangolása amiatt is fontos, mert a betegszám 150 felnőttpraxis esetében nem éri el az 1200 főt, míg a házi gyermekorvoslásban 68 esetben kevesebb a beteg, mint 600 fő. Az átalakításokat 2026. december 31-ig szeretnék végrehajtani. Az ügyeleti rendszer átalakításáról azt mondta: a változás ugyan vihart kavart, de az eddigi tapasztalatok pozitívak.

– idézte fel az átalakítás előtti időszakot Pintér Sándor, hozzátéve, hogy az új rendszer átláthatóbb és hatékonyabb, ezért a reform folytatódik, egészen február végéig. Megjegyezte: Budapest speciális helyzetben van, a fővárosban csak nyárra lesz kialakult álláspont. A bérek ügyében azt mondta: jövő év januárjában az orvosi bérek újabb 15 százalékkal emelkednek, ez lesz az utolsó részlet. A szakápolóknál más a helyzet, de a béremelés ott is megkezdődött, a következő ütem 2024 márciusára várható.

– fogalmazott. A kórházi rendszerek megújításáról azt mondta: 14 szempont mentén olyan ellenőrzéseket szeretnének folytatni, amelyek a jövő évtől kezdve jelentősen hozzájárulnak a megfelelő vezetők kiválasztásához. A minősítés a vezetők mellett az intézményeket és az orvosokat is érintené. A védőnők helyzetét úgy értékelte: a hálózat átalakítása sikeres volt, 3976 védőnőt iktattak be a rendszerbe, „és már tart a korábbinál színvonalasabb munka”. A szakrendelők terén egyelőre nincs pontos elképzelésük, de mindenképpen egyensúlyra törekednének, jelenleg ugyanis 190 helyen van ellátás, de az szétszabdaltan, széttöredezetten működik.

– összegzett a miniszter. Ezután következtek a baloldali képviselők kérdései, amelyek inkább támadások voltak, ahelyett, hogy a meghallgatás témájával foglalkoztak volna.

– fogalmazott például Varga Zoltán például hozzászólásában.

– tette helyre Pintér a DK-s politikust.

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.