Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország és Guatemala is határozottan kiáll az illegális migrációval szemben

Szijjártó Péter: Magyarország és Guatemala is határozottan kiáll az illegális migrációval szemben

Magyarország és Guatemala is határozottan kiáll az illegális migrációval szemben, mindkét ország kitart azon szuverén joga mellett, hogy maga döntse el, kivel akar együtt élni vagy épp kivel nem - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint csütörtökön Guatemalavárosban.

A tárcavezető a guatemalai kollégájával, Mario Búcaróval folytatott megbeszélését követően kiemelte, hogy noha a két ország földrajzilag messze van egymástól, annál közelebb, amikor arról van szó, hogyan látják a világ legfontosabb kihívásait. Leszögezte, hogy Guatemala és Magyarország is a nemzetközi liberális mainstream támadása alatt áll, egyszerűen azért, mert mindkét állam komolyan veszi keresztény hagyományait és hisz a hagyományos családmodell védelmének fontosságában.

- jelentette ki.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Továbbá arra is kitért, hogy hazánkban alkotmányos védelmet élveznek a családok, sőt alaptörvényben rögzítették azt is, hogy az anya nő, az apa férfi, ami jól mutatja a liberális fősodor nyomásgyakorlásának súlyosságát. Majd aláhúzta, hogy mind a két ország büszke a kultúrájára, nemzeti jellegzetességeire, és ezeket nem hajlandó feladni, ez pedig szavai szerint ugyancsak közelebb hozza a feleket egymáshoz. Szijjártó Péter fontosnak nevezte az együttműködés fejlesztésének szempontjából az emberek közötti kapcsolatok erősítését, s bejelentette, hogy 2024-től évi húsz guatemalai hallgató tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken.

Üdvözölte, hogy a gazdasági együttműködés is szorosabbá vált az utóbbi időben, erre példaként hozva fel, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly a kétszeresére nőtt, és épülnek ki a szálak az élelmiszer- és az egészségipar, illetve az informatika terén. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a világ ismételten a blokkosodás irányába halad, és emlékeztetett rá, hogy Kelet és Nyugat konfliktusán Közép-Európa mindig csak rajtavesztett. Mint közölte, Magyarország ezért ehelyett a kölcsönös tiszteleten alapuló globális együttműködésben hisz.

- fogalmazott. A miniszter érintette az egyre súlyosabb globális biztonsági kihívásokat is, és sérelmezte, hogy szerinte ma a nemzetközi politika "a partnerség és az együttműködés helyett sokkal inkább az ellenségeskedés, a kioktatás, az egymás belső ügyeibe történő beavatkozás irányába megy". Végül közölte, hogy Magyarország és Guatemala is mély aggodalommal figyeli a közel-keleti fegyveres konfliktust.

- szögezte le.

- fűzte hozzá.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/KKM)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.