Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország sokat profitál a Kazahsztánnal folytatott sikeres együttműködéséből (videó)

Magyarország sokat profitál a Kazahsztánnal folytatott sikeres együttműködéséből az energiabiztonság és a külkereskedelem terén is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kazah kollégájával, Murat Nurtleu miniszterelnök-helyettessel közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a két ország együttműködése a legfontosabb területeken hozott eredményeket hazánk számára. Elmondta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom idén 69 százalékkal bővült, és így már szeptemberben meghaladta értéke az 500 millió dollárt. Szavai szerint annak is nagy jelentősége van, hogy a magyar vállalatok nagyjából 250 millió eurónyi beruházási lehetőséget kaptak Kazahsztán megújuló energetikai fejlesztésében, és több település zöld átállását is hazai cégek fogják irányítani. A miniszter az energiabiztonság és a diverzifikáció fontosságáról is beszélt, hozzátéve, hogy ez alatt a magyar kormány nem azt érti, amit "most Európában politikailag érteni szokás", hanem azt, ami a szó valódi jelentése.

– mutatott rá. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy már Kazahsztán is lényeges forrásává vált Magyarország energiabiztonságának. Jó hírnek nevezte, hogy a Mol kazah és kínai partnereivel, tizenöt év kőkemény felkészülési munka után még idén, de legkésőbb jövő év elején megkezdheti a Karpovszkij földgázmező kitermelését a közép-ázsiai országban. Közölte: a magyar vállalatra a termelés felfutásával mintegy százmillió köbméternyi kitermelés jut majd évente, amelynek a helyben történő feldolgozást követően dönteni lehet a hazaszállításáról vagy az értékesítéséről. Kiemelte, hogy a kőolajellátás terén is jelentősen nő Kazahsztán szerepe: tavaly az ötszörösére emelkedett az országból vásárolt mennyiség, ez a félmillió tonna a teljes magyar felhasználás mintegy 8 százalékát adta. Tájékoztatása szerint idén már a 700 ezer tonnát közelítette meg a kazahsztáni kőolajbeszerzés, ami újabb 40 százalékos növekedés, ezzel pedig 10 százalék fölé ugrik a kazah részesedés.

PestiSracok facebook image

Közölte: megegyezés született arról, hogy Magyarország nukleáris képzési támogatást fog biztosítani Kazahsztán számára, illetve emlékeztetett, hogy évente 250 kazah hallgató tanulhat teljes ösztöndíjjal magyar egyetemeken, és a program népszerűségét jelzi, hogy idén már több mint 1400-an jelentkeztek ezekre a helyekre.

– összegzett. A miniszter aláhúzta, hogy a globális biztonsági helyzet folyamatos romlásának közepette nagyon fontos a béketeremtés mellett kiálló országok szoros együttműködése.

– figyelmeztetett.

– tette hozzá. Ismételten hangsúlyozta, hogy a magyar–kazah együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul, illetve kölcsönösen előnyös mindkét fél számára.

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?