Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország újraépíti a kapcsolatait Venezuelával

null

Magyarország úgy döntött, hogy újraépíti a kapcsolatait, az együttműködését Venezuelával, méghozzá gyorsan, az elsők között, hogy ebből hazánk minél többet profitálhasson - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Caracasban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-venezuelai kapcsolatok stabil alapjait méltatta, és arra emlékeztetett, hogy a második világháború, majd az 1956-os forradalom után is magyarok tízezrei menekültek Venezuelába, ahol sok segítséget kaptak az életük újrakezdéséhez. Ennek nyomán napjainkban is mintegy háromezer magyar származású ember él az országban, ami a térség harmadik legnépesebb közösségének számít.

- hangsúlyozta. Rámutatott, hogy az ország rendelkezik a világ legnagyobb kőolajkészletével, és a magyar technológiák javíthatnak a kitermelés hatékonyságán, ezért a látogatásra elkísérték a Mol képviselői is. Emellett - mint tájékoztatott - Venezuela növeli a földgázkitermelését is, és erős az európai érdeklődés az LNG importja iránt, ezért az MVM képviselői is jelen vannak, akik szakmai egyeztetéseket kezdtek a behozatal lehetőségeiről.

PestiSracok facebook image

- figyelmeztetett.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy tavaly már 68 százalékkal bővült a kétoldalú kereskedelmi forgalom, és magyar víztisztítási és orvostechnológiai eszközöket is használnak már Venezuelában. Bejelentette, hogy 2024-től évi huszonöt venezuelai diák érkezhet ösztöndíjjal magyar egyetemekre, a két ország pedig emellett nagyköveti szintre emeli a kapcsolattartást, és a caracasi tiszteletbeli konzult tiszteletbeli főkonzullá léptetik elő. Tudatta, hogy legutóbb 1992-ben került sor hasonló látogatásra Venezuelában, a mostani vizit időzítése pedig azért is lényeges, mert egyre súlyosabb konfliktusok uralják a világot, és a nemzetközi politikában leginkább "egymással veszekedő, egymás ellen szankciókat életbe léptető" államokat látni.

- mondta.

- szögezte le. Közölte, a hatályban lévő szankciós rezsimek nem igazán érik el a kitűzött célokat, csak nagyon sok kárt, felesleges szenvedést okoznak, főképp azoknak, akik abszolút nem tehetnek a kiváltó okokról.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter ezért üdvözölte, hogy az Egyesült Államok jelentősen lazította a Venezuelával szembeni korábbi korlátozásait, illetve hogy egyre intenzívebb a latin-amerikai ország gazdasági együttműködése Spanyolországgal, Portugáliával és Franciaországgal.

- jelentette ki. Ennek kapcsán pedig érintette, hogy már sikerült elérni az EU-szankciók felülvizsgálati időszakának fél évre csökkentését. A tárcavezető leszögezte, hogy Budapest és Caracas hasonló állásponton van az ukrajnai háború ügyében is, és ez egybeesik a globális többség álláspontjával is.

- mondta. A külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán találkozik többek között venezuelai kollégájával, Yván Gillel, illetve az olajipari tárca vezetőjével, Pedro Rafael Tellecheával is.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Kiss Dániel)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.