Pesti Srácok

A Hajrá Olaszország frakcióvezetője szerint Olaszország kérte Orbánt, hogy ne legyen jelen a szavazáson Ukrajnáról

null

Sikerült megakadályozni, hogy a francia-német tengely diktálja ismét a szabályokat, a magyar miniszterelnök pedig nem tesz mást, mint hazája érdekeit képviseli - jelentette ki Maurizio Gasparri, a Hajrá Olaszország (FI) jobbközép olasz kormánypárt felsőházi frakcióvezetője a brüsszeli európai uniós csúcstalálkozót követően Rómában pénteken.

Maurizio Gasparri a Tgcom24 hírcsatornának úgy nyilatkozott: az Európai Tanács ülésén "jelentős munka zajlott, és Olaszország közvetítésével sikerült elérni, hogy ne ismét az egyedüli Németország és Franciaország alkotta tengely érvényesüljön, ne azok diktálják a napirendet". Gasparri szerint

A FI politikusa hozzátette, a magyar miniszterelnök megpróbál minél több forrást szerezni országa számára,

PestiSracok facebook image

Úgy vélte, Orbán Viktor nem tesz mást, mint minden tekintetben saját hazája érdekeit képviseli, "és a végén, ahogyan mindig történik, sikerül majd megállapodásra jutni" a tagállamok között.

A brüsszeli csúcs után olasz újságíróknak nyilatkozva Giorgia Meloni miniszterelnök hangsúlyozta: azt tette, amit a találkozó előtt bejelentett, vagyis mindenkivel egyeztetni igyekezett, senkit sem zárt ki, és megállapodási pontot keresett. Korábban az olasz kormányfő azt hangoztatta, hogy nem kizárólag Párizzsal és Berlinnel kíván párbeszédet folytatni, hanem Magyarországgal is, mivel az Európai Unió nem két tagállamból áll. Ami a Kijevnek ígért forrásokról szóló szavazást illeti, Giorgia Meloni azt hangoztatta, hogy az ukrajnai háborúnak az uniós tagállamok társadalmaira nézve is vannak következményei, és "ha nem sikerül azokat hatékonyan kezelni, a közvélemény eltávolodik Ukrajna támogatásától".

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.