Pesti Srácok

A szejm lemondásra szólította fel határozatában a lengyel igazságszolgáltatási tanács egyes tagjait

null

Kétségbe vonta a lengyel parlamenti alsóház (szejm) a szerda éjjel megszavazott határozatában azt a módot, amellyel az előző választási ciklusban az igazságszolgáltatási tanács (KRS) bírótagjait megválasztották, és lemondásra szólította fel az érintetteket.

A határozat mellett a 460 fős szejmben 239 képviselő szavazott, 169-en elutasították azt, senki sem tartózkodott. Ötvenketten, köztük az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) 40 tagja, távol maradtak a voksolástól. A bíróságok függetlensége felett őrködő 25-tagú KRS-nek 15 bírótagja van. A testület egyik feladata, hogy véleményezze a bírák jelölését, mielőtt az államfő kinevezné őket.

A határozat felszólítja az előző, a PiS által vezetett kormány idején a szejm által megválasztott KRS-tagokat, hogy távozzanak a testületből. A dokumentum szerint ugyanis a KRS bírótagjait 2018-ben, 2021-ben és 2022-ben alkotmánysértő módon választották meg. A dokumentum ezzel kapcsolatban a 2017-ben elfogadott törvénymódosításra utal, amely szerint megváltoztak a KRS-ről szóló előírások. A KRS bírótagjait azóta a szejm képviselői választották meg, nem pedig a bírói szervezetek, mint korábban. A 2017-es törvénymódosítás része volt a PiS igazságügyi reformjának, amelyet több ponton bíráltak az Európai Unió szervei.

A határozat tervezetét már kedden kifogásolta Andrzej Duda elnök a Szymon Holownia alsóházi elnökhöz intézett levelében. Az államfő szerint nem igaz, hogy a KRS bírótagjait alkotmánysértő módon választották meg. Duda elismerte, hogy a parlamenti többség jogosult a jogrendszer megváltoztatására.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett.

– hangsúlyozta. A PiS képviselői, valamint a bírák egy részét tömörítő Lengyelország Bírái nevű szervezet szerint a határozat jogi káoszt eredményezhet. Sebastian Kaleta volt igazságügyi miniszterhelyettes, a PiS képviselője a parlamenti vita során kijelentette: a határozat nem von jogi következményeket maga után, mindazonáltal "anarchiát vált ki a bíróságokon, és merényletet követ el a lengyel demokrácia és szuverenitás ellen". Kamila Gasiuk-Pihowicz, a többségi koalíciót vezető Polgári Koalíció képviselője szerint a határozat "nélkülözhetetlen lépést" jelent a független bíráskodás visszaállításában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Pawel Supernak

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.