Pesti Srácok

Az olaszok nyolcvan százaléka szerint az országuk hanyatlik

Az olaszok nyolcvan százaléka szerint az országuk hanyatlik

Olaszország hanyatlóban van, súlyos demográfiai válsággal küzd, az olaszok többsége fél egy világháború kirobbanásától és a szegénységtől – olvasható a Censis társadalomkutató intézet éves felmérésében, amelynek adatait pénteken hoztak nyilvánosságra. Az olaszok 80,1 százaléka látja úgy, hogy az ország hanyatlik.

A társadalom, gazdaság, idegenforgalom számos szegletét elemző közvélemény-kutatás szerint az ország "alvajáró, vak és iránytalan, kevés célt tűz ki maga elé és azokat nehezen teljesíti, az olaszok elveszítették vágyaikat és a fiatal generációkat". Az 57. Censis-felmérés azt mutatja, hogy az olaszok 60 százaléka tart világháborútól, és 50 százalék gondolja úgy, hogy Olaszország nem képes katonai védelmet biztosítani a lakosságnak. 73 százalék gazdasági válságtól fél, és az azzal járó társadalmi feszültségtől és szegénységtől. 73 százalék a migrációtól tart, 53 százalék attól, hogy Olaszország államcsődbe jut. 69 százalék úgy véli, a globalizáció több kárral, mint előnnyel jár, és 84 százalék a klímaválság következményeitől fél.

Az adatok szerint a súlyos népességcsökkenés miatt 2050-re 4,5 millióval csökken a lélekszám Olaszországban, ami Róma és Milánó lakosainak együttes számával egyenlő, valamint 8 millióval csökken a munkaképes olaszok száma. Jelenleg a kevesebb mint 60 milliós országban a 18 és 34 év közöttiek a lakosság 23 százalékát teszik ki. Az utóbbi húsz évben 3 millióval csökkent az e korosztályba tartozók száma, és a számítások szerint 2050-re arányuk 15 százalékra esik. Ezzel egy időben a 65 év felettiek ma 24 százalékot képviselnek, de kevesebb mint 30 év múlva arányuk eléri a 34,5 százalékot. Olaszországban tavaly valamivel több mint 180 ezer házasságot kötöttek, miközben 2008-ban a számuk meghaladta a 246 ezret. 8,1 millióra teszik a családok számát, amelyek közül 32,2 százaléknak van gyermeke. Utóbbi arány a becslések szerint 2050-re 25 százalékra eshet vissza. A nem házasságban élő szülők alkotta családok száma 1,6 millió, a bevándorló családoké 2,6 millió.

Az olaszok 56 százaléka érzi úgy, hogy nincsen szava a mai társadalomban. A megkérdezettek 87 százaléka gondolja, hogy a koronavírus-járvány időszaka után már nem a munka áll élete középpontjában. 74 százalék támogatja az eutanáziát. Ami az idegenforgalmi adatokat illeti, a szálláshelyek tavaly 72 millió vendégéjszakát regisztráltak. A koronavírus-járvány előtt, 2019-ben ez a szám 82 millió volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.