Pesti Srácok

Nem egyedül gyilkolt a "darabolós buszsofőr", bűntársát ma tartóztatják le a zsaruk

null

Újabb fordulat következett be abban a megdöbbentő, horrorisztikus és egyben sokkoló, 15 évvel ezelőtti testvérgyilkosság ügyében, amire még novemberben derült fény. Eddig ugyanis a gyilkossággal csak az áldozat testvérét vádolták, azonban információink szerint nem egyedül követte el a rémséges tettet. Bűntársa ráadásul egy olyan személy volt, akire eddig még a gyanú árnyéka sem vetült.

Milyen ember az, aki a saját kishúgát megöli, feldarabolja, egyes testrészeit ledarálja, a megmaradt torzót pedig az ország több pontján elrejti? A tisztes családapa benyomását keltő, buszsofőrként dolgozó P. János pontosan ezt tette annak idején, csakhogy a sorsa elől a végtelenségig nem menekülhetett. A könyörtelen gyilkos most lebukott, de egészen elképesztő, hogy a bűntény ilyen sokáig titok maradhatott – írta korábban a Blikk.

A horrorfilmbe illő bűncselekmény részleteiről Petőfi Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság vezérőrnagya adott részletes tájékoztatást. Eszerint P. Erika 2008 októberében tűnt el Szegedről, miután a szüleivel és a testvéreivel egy családi összejövetelen vett részt. Az édesanyja szigorúan fogta, a lány pedig azt mondta, abba a kollégiumba megy, ahol a tanulmányai idején lakott. Ám oda nem érkezett meg.

Múlt héten a rendőrségen újra meghallgatták a ma már 39 éves bátyját és az exfeleségét, Hajnalkát, majd ők – a kihallgatási taktika eredményeként – változtattak korábbi vallomásaikon, és beismerték, hogy a lány velük tartott Budapestre, az albérletükbe. Erika nem mozdult ki a lakásból, mivel tudta, keresik, a bátyja pedig arra próbálta meg rávenni a húgát, hogy prostituáltnak álljon. Ám ő ezt nem akarta. A családot akkoriban eltartó Hajnalka 2009 áprilisában arra ért haza, hogy Erika holtan fekszik az előszobában – a férje verte agyon, amiért nem akarta vállalni a szexmunkát. A pár nem akarta jelenteni a történteket a hatóságoknak, a férfi arra jutott, hogy eltünteti a holttestet.

PestiSracok facebook image

– mondta Petőfi Attila. P. János neje ezalatt a másik szobában volt az egyéves gyermekükkel.

– tette hozzá a rendőrségi főtanácsos. A gyanúsított a holttest egyes testrészeit még a lakásban megsemmisítette, majd többhetes tárolás után a még megmaradt daraboktól az ország különböző pontjain szabadult meg.

– mondta el a Blikknek a férfi egyik kollégája, Benjámin.

A novemberben letartóztatásba helyezett P. János tagadta a bűncselekmény elkövetését, az ügyben jelenleg tanúként szereplő exe, Hajnalka ugyanakkor részletes vallomást tett. Sikerült telefonon utolérniük. Egy vidéki településen él a három gyermekükkel és az új férjével. Amikor megtudta, miért keresik, sírva fakadt, de a másfél évtizedig magában őrzött történtekről nem akart beszélni.

Forrás: Blikk/PS

Ajánljuk még