Pesti Srácok

Gulyás Gergely: a magyar-szerb kapcsolatok fenntartása miatt is fontos az erős magyar érdekképviselet Szerbiában

Gulyás Gergely: a magyar-szerb kapcsolatok fenntartása miatt is fontos az erős magyar érdekképviselet Szerbiában

A helyi érdekérvényesítés mellett azért fontos, hogy erős érdekképviselete legyen a vajdasági magyarságnak, hogy továbbra is jók legyenek a magyar-szerb kapcsolatok - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Nagybecskereken pénteken.

Mint mondta, a magyar-szerb, illetve az anyaországi és a vajdasági magyarok közötti jó kapcsolatteremtésben mindig fontos közvetítő szerepe volt a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ). Örömének adott hangot, hogy nagy számban vettek részt a VMSZ támogatói a lakossági fórumon, mert ez azt jelenti, hogy sokan ismerték fel annak a jelentőségét, hogy mit jelent a vajdasági magyarság számára a december 17-i választás. Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy az anyaország hozzáállása a határon túli magyar közösségekhez az évek, évtizedek során többször változott. Mint mondta, a kommunizmus ideje alatt a hivatalos magyar politika "elhazudta, letagadta" a határon túli magyar közösségeket, 1990 után viszont Antall Józsefnek köszönhetően a kormány "felismerte" az anyaországon kívüli magyarokat is. A másik nagy váltás a miniszter szerint 2010-ben történt, amikor a kormány a kettős állampolgárság megadásával elismerte, hogy a határon túli magyarok is a magyar nemzet részét képezik. Emlékeztetett arra is, hogy a tavalyi választás alkalmával a vajdasági magyarok 68 ezer szavazattal járultak hozzá a Fidesz-KDNP győzelméhez, tehát kölcsönös a támogatás. A migrációs nyomásról szólva Gulyás Gergely kiemelte, hogy Magyarország igyekszik megállítani az illegális bevándorlást, de szükség van arra, hogy Szerbia is határozottan bírálja Brüsszel hozzáállását.

-tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke rámutatott, hogy tavaly a vajdasági magyarok hét választáson vettek részt, így sokan már fáradtnak érezhetik magukat, a vajdasági magyar közösség azonban "ezt nem teheti meg". Mint mondta, ha nem lenne erős a VMSZ, akkor azt nagyon rövid időn belül megérezné a vajdasági magyar közösség. Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke beszédében kiemelte, mindenki örülne annak, ha nem lenne ilyen gyakran előrehozott választás, és reményét fejezte ki, hogy a köztársasági elnök korábbi bejelentéséhez híven a következő időszakban nem tartanak többet, és a kormány, illetve a parlament ki tudja tölteni négyéves megbízatási idejét. Juhász Bálint, a párt intézőbizottságának elnöke szerint a kampánykörút során kiderült, hogy a vajdasági magyarságban megvan a kellő erő ahhoz, hogy jól szerepeljen december 17-én. Rámutatott, a VMSZ-é az egyetlen önálló magyar és vajdasági lista, egyben arra kért mindenkit, szavazzon a VMSZ listájára, hogy a párt úgy szerepeljen a voksoláson, hogy arra a Pásztor István, a VMSZ október végén elhunyt elnöke is büszke legyen.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.