Pesti Srácok

Kilép a Magyar Lapkiadók Egyesületéből a Mediaworks

null

Megszünteti tagságát a Mediaworks a Magyar Lapkiadók Egyesületében (MLE), és ezzel egyidejűleg visszahívja tisztségviselőit is az MLE vezető testületeiből – közölte Kálmán Erika elnök-vezérigazgató a pénteki kilépési nyilatkozatában, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett. A döntés hátterében az a Novák Katalinnak küldött, előre a tagokkal nem egyeztetett levél áll, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a szuverenitási törvényt.

A portál arról ír, Kálmán Erika a pénteki kilépéssel egyidejűleg visszahívja az MLE elnökségébe és felügyelőbizottságába delegált tisztségviselőket is. Mint felidézi, a kilépés előzménye,

Az MLE két vezetője szerint a törvény

PestiSracok facebook image

A levél nyomán a Magyar Demokrata hetilap kiadója, az Artamondo Kft. például közleményben tudatta, hogy elfogadhatatlannak tartja az eljárást, és az állásfoglalás nyilvános visszavonását követelte. A Képmás Magazin szintén megdöbbenésének adott hangot, kilépését helyezte kilátásba a Médiapiac.com is. A Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. vezetője, Demeter Szilárd már akkor bejelentette, hogy a PKÜ azonnali hatállyal kilép a Magyar Lapkiadók Egyesületéből. Hasonlóan cselekedett az Index.hu is.

Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.