Pesti Srácok

Morawiecki szerint négy napon belül eléri a műveleti készenlétet a lengyelországi rakétavédelmi bázis

null

December 15-én eléri a műveleti készenlétet az észak-lengyelországi Redzikowóban létesülő rakétavédelmi bázis – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő hétfőn, a kabinetjéről szóló bizalmi szavazást megelőző, a varsói szejmben elmondott programbeszédében.

A gazdasági és szociális ügyeket is érintő, közel másfél órás beszédben Morawiecki kitért védelmi témákra is. Alapvető célnak a 300 ezer fős, jól felszerelt hadsereg kiépítését nevezte, és megerősítette: védelmi célokra a bruttó hazai termék 4 százalékát szánják. Közölte: az Európai Unió (EU) szintjén Varsó az utóbbi hetekben elérte, hogy a védelmi kiadásokat ne számítsák be az állami költségvetési hiányba, ami fontos az esetleges túlzottdeficit-eljárás szempontjából. Felidézte: Lengyelországban több mint 10 ezer amerikai katona állomásozik.

– tudatta Morawiecki.

PestiSracok facebook image

A 2016 óta Redzikowóban épülő bázis az egyik eleme az amerikai rakétavédelmi rendszer európai részének (EPAA).

Beszédében Morawiecki az ország szuverenitását nevezte az egyik alapvető értéknek. Aláhúzta: kormánya nem ért egyet a tagállami hatáskörök további elvonásával az EU-ban.

– jelentette ki.

Az október 15-i lengyel parlamenti választásokon a Morawieckit jelölő párt, a 2015 óta kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) szerezte a legtöbb, 194 mandátumot a 460 fős parlamenti alsóházban (szejm), de nem rendelkezik önálló többséggel. A négy tömörülésből alakult, eddig ellenzéki pártokból álló parlamenti koalíciónak (Polgári Koalíció – KO, Lengyel Parasztpárt – PSL, Lengyelország 2050 – PL2050, Új Baloldal) együttesen abszolút többsége, 248 mandátuma van. Andrzej Duda elnök november 13-án bízta meg kormányalakítással Morawieckit mint a legtöbb mandátumot nyert frakció jelöltjét. A november 27-én hivatalba lépett kabinetről a szejm hétfő délután tart bizalmi szavazást. Ha Morawiecki kormánya nem nyeri el a szejm bizalmát, megkezdődik a kormányalakítás második szakasza, amelyben nem az államfő, hanem a parlament bíz meg valakit kormányalakítással. A többségi koalíció közös kormányfőjelöltje Donald Tusk, a KO-t vezető Polgári Platform elnöke. A szejm hétfő este választhatja meg Tuskot kormányfőnek, a miniszterelnöki poszt várományosa kedden mond majd programbeszédet, beiktatása pedig szerdán lehetséges.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Darek Delmanowicz

Ajánljuk még