Pesti Srácok

Orbán Viktor: Soros György emberei folyamatosan zsarolják az Európai Bizottságot, hogy ne adja oda a pénzt Magyarországnak

Orbán Viktor: Soros György emberei folyamatosan zsarolják az Európai Bizottságot, hogy ne adja oda a pénzt Magyarországnak

Az Európai Parlament Soros György által irányított emberei folyamatosan zsarolják az Európai Bizottságot, hogy ne adja oda a pénzt Magyarországnak. Azért, mert ezt a pénzt el akarják juttatni Ukrajnának. Nem kevés összegről beszélünk, Magyarországnak mindösszesen 32 milliárd euró jár - mondta a miniszterelnök a Hír TV Napi aktuális műsorának adott interjúban csütörtök este.

Orbán Viktor kijelentette: ebből a 32 milliárdból most 10-et begyűjtött Magyarország, de még további 22 milliárdot meg kell szerezni. Úgy fogalmazott, hogy "tíz null ide", de 22 milliárd még lóg a levegőben, de az összeg "több mint nagy valószínűséggel begyűjtött forrásnak tekinthető". Kijelentette:

- jegyezte meg. Szerinte most azért olyan hangos az "óbégatás", mert az összeg 10 milliárd euróval csökkent, azt ugyanis a bizottság oda kellett, hogy adja Magyarországnak. A miniszterelnök azt mondta, az Európai Unió alapgondolata jó, Magyarország nem akarja otthagyni az európai közösséget, hanem át akarja venni a politikai irányítást Brüsszelben.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Hozzátette: az európai népek együttműködése, közös piac kialakítása, egymás erősségeinek összeadása, gyengeségeink orvoslása közösen, mind jó gondolatok, jól szolgálhatják Magyarország érdekeit. A kormányfő szerint arra azonban nincs szükség, hogy egy szuperállamot hozzanak létre, amely folyamatosan elszívja a tagállamok jogköreit, megzsarolja, megbünteti, kioktatja őket, "provinciaként" kezeli őket.

- tette hozzá. Győzni kell a következő európai parlamenti választáson és át kell venni Brüsszel politikai irányítását - jelentette ki a miniszterelnök. A miniszterelnök szerint akik ma Brüsszel középpontjában vannak, olyasmit gondolnak a világról, ami Magyarországra nézve kifejezetten kártékony.

- mondta. Hozzátette: azt is gondolják, hogy a magyar családfelfogás, gyermekvédelmi rendszer "kőkorszaki", a világ most már az azonos neműek közötti házasságról és "a nemváltó életkísérletekről" szól. A Brüsszelt uraló erők azt gondolják, jó, ha Európának nincsenek védett határai, mert "milyen szép dolog is az, hogy ha a világ nélkülözői mind idejönnek Európába, és itt összekeveredve a bennszülöttekkel egy új minőségű civilizációt hoznak létre".

Szólt arról is, hogy ma az Egyesült Államok nagyobb nehézség nélkül képes érvényesíteni szinte minden érdekét Brüsszelben. Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdésével kapcsolatban azt mondta, csak akkor van értelme a tagjelöltségről beszélni, ha a távolság a jelentkező ország és a fogadó EU között áthidalható. Megismételte javaslatát, hogy az ukránoknak inkább stratégiai partnerséget kellett volna ajánlani. Hangsúlyozta,

- tette fel a kérdést. Az Ukrajnának szánt uniós pénzügyi támogatásról Orbán Viktor azt mondta, erről lehet beszélni, hiszen az országot megtámadták, súlyos gondjai vannak, bár nem bánt jól a magyarokkal, "sőt kifejezetten gyötörte" őket, egy ilyen helyzetben mégis lehet pénzügyi segítséget adni. A miniszterelnök szerint az nem világos, miért kellene négy évre előre 50 milliárd euróról döntést hozni, amikor nem lehet tudni, mi lesz a fronton két hónap múlva. Elmondta azt is, hogy ez a támogatás plusz költségvetési befizetéssel, illetve hitelfelvétellel is járna a tagállamoknak. Magyarország a költségvetésből a neki járó forrásokat nem kapja meg, és most Ukrajnának akarnak odaadni olyan pénzt, ami nincs is meg.

- indokolta azt, miért vétózta meg az ezzel kapcsolatos döntést az Európai Tanács múlt heti ülésén. A kormányfő azt mondta, az elmúlt években az EU "elgyengült", elvesztette akcióképességét, "végtelenül bürokratikus", nehézkes és megosztott. Ezzel magyarázta azt, hogy nem vette fel még tagjai közé a nyugat-balkáni országokat, holott csatlakozásuk földrajzilag indokolt. A gazdasági együttműködésről Kínával azt mondta: a Kínával, Vietnammal, Oroszországgal való kereskedelemben "hosszú sorban" vannak előttünk uniós tagállamok. Azért támadnak bennünket, hogy kihagyjanak belőle, nem akarnak versenytársakat.

- mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarországnak az az érdeke, hogy elfogadja: a kultúrájában, a területén találkozik az, amit Keletnek és Nyugatnak hívnak. Ez akkor is igaz, ha NATO- és EU-tag Magyarország. Ezt nem eltagadni kell, nem "kompországosdit kell játszani", ebben óriási lehetőség rejlik, amelyre stratégiát kell építeni - mondta.

Forrás: MTI; Fotó:

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.