Pesti Srácok

Potápi Árpád János: a horvátországi magyarság a legnehezebb helyzetből emelkedett fel

Potápi Árpád János: a horvátországi magyarság a legnehezebb helyzetből emelkedett fel

Harminc évvel ezelőtt a legnehezebb helyzetből emelkedett fel a horvátországi magyarság, megmutatva, hogy mindig mindent újra lehet kezdeni, és ha van összefogás, akkor minden szinten sikereket lehet elérni – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a drávaszögi Pélmonostoron, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) éves közgyűlésén. Potápi Árpád János az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: a kilencvenes évek délszláv háborúja után gazdasági és politikai összeomlás jellemezte a térséget.

– fogalmazott. Kiemelte: sem Horvátországban, sem más Kárpát-medencei régióban egyetlen nemzeti közösség sem bír el több etnikai pártot vagy szervezetet, mert megosztja az erőit.

PestiSracok facebook image

– mondta az államtitkár. Örömét fejezte ki, hogy a HMDK három új tagszervezettel, egy zágrábi és két kelet-szlavóniai egyesülettel bővült, ami még inkább erősíti a magyar egységet. Egyben gratulált Jankovics Róbert elnöknek és a HMDK-nak az elmúlt 30 év sikereihez. Jelezte: természetesen látják a negatív dolgokat is, itt a demográfiai mutatókat említve.

– hangsúlyozta, hozzátéve: arra kérte a HMDK-tagokat, hogy minden magyar gyermeket vigyenek magyar óvodába, magyar iskolába, mert így tudják a leginkább megtartani a nemzeti identitásukat.

– emlékeztetett Potápi Árpád János. Elmondta: a közgyűlésen többször is idézték a Vajdasági Magyar Szövetség közelmúltban elhunyt elnökét, Pásztor Istvánt, aki továbbra is iránymutató számunkra.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.