Pesti Srácok

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

null

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken, a police.hu-n.

A rendőrségi honlapon azt írták: a Dunakeszi Rendőrkapitányság járőrei csütörtökön késő este igazoltattak Gödön egy sofőrt, akiről tudták, hogy korábban eltiltották a járművezetéstől. Közölték: a rendőröket látva a férfi megpróbált a helyszínről elhajtani, később a kocsiból nem akart kiszállni, és támadólag lépett fel a rendőrökkel szemben. A zavart férfit a rendőrök megbilincselték és a szolgálati autóba ültették. A férfi autójának átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagokat találtak. Az őrjöngő férfi percekkel később hirtelen elhallgatott, eszméletét vesztette, életjelet nem mutatott, így a rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, és értesítették a mentőket. A férfin a mentőszolgálat kiérkező munkatársai sem tudtak segíteni, a szakszerű ellátás ellenére elhunyt – olvasható a rendőrségi közleményben. A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban, szakértők bevonásával vizsgálja, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást – tudatták a police.hu-n.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.