Pesti Srácok

Reynders máris a szlovák jogállamiság miatt aggódik

null

Aggodalomra adnak okot a jogállamiság tekintetében a közelmúltbeli szlovákiai fejlemények – jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos szerdán, Strasbourgban, az uniós parlament plenáris ülésén.

Reynders szerint a Robert Fico vezette új szlovák kormány mandátumuk lejárta előtt menesztette az igazságügyi tanács három tagját, jóváhagyta a büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatot, amely egyebek között megszüntetné a korrupció kivizsgálására és üldözésére szakosodott különleges ügyészi hivatalt.

– hívta fel a figyelmet.

PestiSracok facebook image

Emlékeztett arra, hogy az Európai Bizottság december 5-én levelet küldött a szlovák hatóságoknak, és ebben arra kérte őket, hogy tartózkodjanak az általuk tervezett igazságügyi reformok megvalósításától. Hozzátette: az is aggályos, hogy ezt a reformot a szlovák törvényhozás gyorsított eljárásban tárgyalná, és a tervek szerint már jövő január közepén hatályba lépne. Reynders rámutatott: fontos, hogy minden büntetőjogi reform megfelelő biztosítékot tartalmazzon a folyamatban lévő büntetőügyek folytatásához, különösen a magas szinteket érintő korrupcióval kapcsolatban, valamint az igazságszolgáltatás függetlenségének és az ügyészség autonómiájának garantálásához. Az uniós biztos szerint probléma az is, hogy a reformok széleskörű jellege ellenére úgy tűnik, a tervet szakmai konzultációk nélkül készítették el. Az uniós biztos azt is megjegyezte, hogy a szlovák kormány a múlt héten hagyta jóvá a tanúvédelemről szóló törvény módosításának javaslatát, de ezt is gyorsított jogalkotási eljárás keretében terjesztette a parlament elé. Mint mondta, a szlovák kormány válaszolt a bizottság kérdéseire aggályaival kapcsolatban, és ezt a testület figyelembe fogja venni az értékelés során, továbbá elemezni fogja a jogszabályjavaslatok végleges szövegét és annak a vonatkozó uniós joggal való összeegyeztethetőségét.

– hívta fel a figyelmet Didier Reynders.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz uniós parlamenti képviselője felszólalásában hangsúlyozta: a frissen megválasztott szlovák kormány által előterjesztett büntetőjogi reform Szlovákia belügye, amiről Szlovákiában, a szlovák parlament előtt kell vitát folytatni.

– szögezte le. A képviselő rámutatott: néhány hónappal ezelőtt Szlovákia egyértelmű döntést hozott, és több évi politikai bizonytalanság után az országban új kormány került hatalomra.

– hívta fel a figyelmet. Hidvéghi Balázs szerint az Európai Parlament többségének a szlovák kormánnyal fennálló politikai nézeteltérései – legyen szó akár az Ukrajnával kapcsolatos politikájukról, akár az illegális migrációval szembeni keményebb fellépésükről – nem teszik összeurópai kérdéssé egy büntetőjogi reform ügyét.

– jelentette ki a képviselő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.